Különleges produkcióval készül a döntőre A Dal tavalyi nyertese

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Visszatér A Dal színpadára a tavalyi nyertes, László Evelin, aki egy eddig nem hallott dalcsokorral lép fel a szombati fináléban. Március 29-én kiderül, idén melyik produkciót választja a közönség Magyarország dalának.
Vágólapra másolva!

A Dal tavalyi nyertese, László Evelin extra produkcióra készül A Dal 2025 döntőjében, a Hansa Studiosban született nyereménylemezéről összeállított medley-vel tér vissza a színpadra.

Budapest, 2024. március 9.
László Evelin a Legényes című dalt adja elő A Dal 2024 televíziós show-műsor első elődöntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 9-én.
MTI/Illyés Tibor
László Evelin A Dalban
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szombaton természetesen az is kiderül, hogy idén melyik versenyprodukció lesz „Magyarország kedvenc dala”. A döntőben az alábbi dalok hangzanak el szimfonikus változatban, nagyzenekari kísérettel:

  • Gypo Circus X Szirota Jennifer: Szél úgy beszél...
  • Pál-Baláž Karmen & Patocska Olivér: Álmok
  • Pinkers: KFK
  • Szabó Ádám: Örök hűség
  • Zabos Regina és Káté: Mást ölelj
  • Borbély Richárd: Nagyapám
  • Asphalt Horsemen: Mesél a szél
  • Felvidéki Jazz Land: Kicsikém

A Szandi, Gubik Petra, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi alkotta zsűri a nyolc dal elhangzása után pontozza a produkciókat 10, 8, 6 illetve 4 ponttal, az összesítés alapján alakul ki a legjobb négy versenydal mezőnye. 

A négy legtöbb pontot szerző dal közül a nézők SMS-ben küldött szavazatokkal választják ki a győztest.

A legtöbb voksot szerző dal nyeri a versenyt. A fődíj klip- és lemezkészítési lehetőség a közmédia felajánlásával. A győztes dal előadója mellett a másik hét fellépő is részesül a zenei karrierje építésére fordítható nyereménnyel.

A még versenyben lévő dalokat itt tudja meghallgatni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!