20 éve mutatták be a munkahelyi komédiák alapművét: kultsorozat lett A hivatal

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
20 évvel ezelőtt került a nézők elé a kultikus munkahelyi sitcom első epizódja, hogy aztán tévétörténelmet írjon a humorával és a formátumával egyaránt. A hivatal nemcsak Steve Carellből csinált szupersztárt, de számos más érdekességet is tartogatott a nézőinek.
Vágólapra másolva!

Angol eredetin nőtt túl, az áldokumentumfilmes formátumát azóta is előszeretettel másolják, hollywoodi karriert és dollármilliókat köszönhet neki több szereplője is, de a forgatását is érdekes sztorik kísérték. 20 éve mutatták be A hivatal című sorozatot. 

A hivatal, The Office, TheOffice, 2005
A hivatal tette szupersztárrá Steve Carellt Fotó: AFP

15 érdekesség A hivatal című sorozatról! 

1. Azt bizonyára sokan tudják, hogy A hivatal (eredeti címe The Office) egy angol tévésorozat amerikai változataként készült el, de azt már jóval kevesebben, hogy mennyire túlnőtt rajta. Hisz az angol The Office mindössze két évadot és 14 epizódot ért meg, míg az amerikai verziója 9 évadon és 188 részen keresztül futott.

2. Az angol eredeti egyik fő alkotója és főszereplője a híres angol komikus Ricky Gervais, akit tisztelgésből meghívtak az amerikai sorozatba is vendégszerepelni. Két epizódban bukkant fel, az egyikben teljes valójában, a másikban egy videóhíváson keresztül.

The Office, TheOffice, 2005
Az angol eredetiben Rickey Gervais volt a főszereplő Fotó: AFP

3. Az alapműhöz különféleképpen viszonyultak az amerikai verzió szereplői. John Krasinski (Jim) és Rainn Wilson (Dwight) például óriási rajongói voltak már korábban is, míg Steve Carell (Michael) csak néhány percet nézett meg belőle, mert nem akarta, hogy Ricky Gervais alakítása befolyásolja a sajátját.

4. John Krasinski angol szakon végzett, és a színészi karrierje olyan lassan akart beindulni, hogy már a pályaelhagyás gondolatával kacérkodott, a B-terve pedig a tanítás lett volna. Az anyukája győzte meg arról, hogy próbálkozzon még kicsit tovább, és három hét múlva kapta meg Jim szerepét A hivatalban.

5. John Krasinski középiskolába együtt járt a sorozatban Ryant játszó B. J. Novakkal, sőt még a gimis baseballcsapatban is együtt játszottak. Ők ketten már az iskolában is egy követ fújtak, és Krasinski élete első színpadi fellépése is egy Novak által kitalált, szatirikus darabban történt.

6. Rainn Wilson eredetileg a főnök, Michael Scott szerepére jelentkezett, de aztán Dwight karaktere jutott neki. A színész 9 év alatt annyira népszerűvé tette a figurát, hogy egy saját sorozatot is terveztek neki The Farm címmel, amihez még próbaepizódot is forgattak. A sorozat végül nem valósult meg, de az ominózus epizódot felhasználták az Office utolsó évadában.

The Office, TheOffice, 2005
Ennyire lökött hivatalnokokat még nem láttunk a tévében Fotó: Northfoto

7. Bob Odenkirk (Breaking Bad, Better Call Saul, Senki) sokáig versenyben volt Michael Scott szerepéért, mielőtt azt Steve Carell kapta volna meg. Odenkirk így is szerepelt végül a sorozatban: az utolsó évadban egy olyan menedzsert játszott, aki nagyon hasonlít Michael Scottra.

8. A Phyllist játszó Phyllis Smith foglalkozása eredetileg nem színész, hanem castingos. A meghallgatásokon viszont olyan jól olvasott szöveget a behívott színészekkel, hogy felajánlottak neki is egy szerepet, és azóta rendszeresen dolgozik a kamerák előtt is.

9. A hőmérséklet megfelelő beállítása ezen a munkahelyen vagyis forgatáson is problémákat okozott: Steve Carell ugyanis annyira izzadós, hogy a kedvéért állandóan 17-18 foknak kellett lennie a szettben. A többiek meg persze fáztak, úgyhogy kaptak kis hősugárzókat a saját asztaluk takarásában.

10. A sorozat készítésének 9 éve alatt a szereplők egy része íróként is belefolyt a munkálatokba. Nem csoda, hiszen nagyrészt komikusokról van szó, akik a saját humorukkal is tudták gazdagítani a szériát. Így a végére B. J. Novak, Paul Lieberstein (Toby), Mindy Kaling (Kelly) és Steve Carell is számos epizódot jegyzett forgatókönyvíróként is.

The Office, TheOffice, 2005
Kezdetben nem volt akkora siker A hivatal, később azonban kultsorozat lett Fotó: AFP

11. Az első évadot még egy valódi irodaépületben vették fel, ami egy filmstúdió szomszédságában fekszik. A további évadok forgatását viszont már a filmstúdióban végezték, ahol megépítették a korábbi irodabelső tökéletes mását díszletként.

12. Dwight kabátja a sorozatban nem véletlenül olyan egyedi külsejű: valójában egy NDK határőreinek készült egyenruhát hord.

13. Ahogy egyre népszerűbbé vált A hivatal, úgy vendégszerepelt benne egyre több nagy sztár is, köztük két Oscar-díjassal (Kathy Bates, Cloris Leachman) és négy Oscar-jelölttel (Amy Ryan, Amy Adams, Joan Cusack és June Squibb). Az állandó szereplők közül Steve Carell kapott a későbbiekben Oscar-jelölést. 

14. Az első évadok vetítése idején még egyáltalán nem számított óriási sikernek A hivatal, inkább egy kisebb, de nagyon elkötelezett rajongótáborral rendelkezett. A gyártó NBC csatornán 2013-ban ért véget a vetítése, majd felvette a kínálatába a Netflix, és azóta vált igazi kultsorozattá. Hazánkban a Skyshowtime kínálatában érhető el a széria. 

15. Mindössze egyetlen olyan karakter van, aki a sorozat összes epizódjában felbukkant: ő nem más, mint Dwight. Rajta kívül még Jim szerepelt mindegyikben, de az egyik részben csak a hangjával, a nászútjáról telefonhíváson keresztül becsatlakozva a sztoriba.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!