Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huLegújabban A Fehér Lótusz című sikersorozatban látható 31 éves brit színésznő, Aimee Lou Wood, aki mostanában szembesül azzal, hogy a nagyobb figyelem több kritikával, bántással is jár. Különleges fogai miatt kapja a legtöbb támadást az utóbbi időben, ő azonban igyekszik ezt nem magára venni, sőt, büszke egyedi mosolyára.
Még azt is, ahogyan beszélnek rólam és a fogaimról – hogy nincs műfogsorom vagy nem botoxoltatok –, egy kicsit lázadónak érzem
– mondta legújabb interjújában a színésznő, aki az utóbbi időben egyre több figyelmet kap, hiszen nemrég jelent meg a Mérgező város című Netflix-sorozat, és közben a Maxon is látható A Fehér Lótusz harmadik évadában.

Fotó: Netflix
Wood egy korábbi interjúban is boncolgatta a fogával kapcsolatos kérdéseket, és nemcsak a közönség figyelt fel egyedi mosolyára, hanem a szakma is, ugyanis szerinte ezért nem kaphat meg bizonyos szerepeket.
A fogaim miatt. Mintha egyetlen amerikainak sem lennének olyan fogai, mint nekem. Egyszerűen, nincs náluk ilyen. Műfogsort kellene csináltatnom. Úgy érzem, hogy ez az egyik oka
– mondta a színésznő, aki szerint a fogai megakadályoznák abban, hogy valaha egy amerikai karaktert játsszon.
A sok kritika ellenére Aimee Lou Wood egyáltalán nem akar változtatni magán, büszke a megjelenésére, az egyedi mosolyára.
A Fehér Lótusz hat hónapos forgatása alatt az amerikai kultúra egy része rá is átragadt. Rájött, hogy nem baj, ha ambiciózus, és az sem, ha vannak céljai, sőt, még véleményei is, amit bátran ki is mond.
Most már sokkal magabiztosabban beszélnék egy rendezővel egy ötleteimről, vagy csak úgy, azért, hogy megvalósítsak valamit. Az első dolog, amit a drámaiskola után csináltam egy színdarab volt, és emlékszem, hogy nagyon klassznak találtam, hogy fizetnek érte.
Aztán megkaptam a szerepem a Szexoktatásban, és azt hittem, hogy ez csak a véletlen műve. Még akkor is, amikor a sorozat berobbant úgy gondolta, hogy a sikerem múlandó. Gyakorlatilag csak a múlt héten ébredtem fel, és azt gondoltam: „Mi a fene történt az életemmel?” – magyarázta a The Hollywood Reporternek a különleges mosolyú színésznő, aki most eszmélt rá arra, hogy egyre sikeresebb és a karrierje még csak most kezdődik.