Hatalmas összeget kereshet Andrei Mangra Belgiumban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A táncművész részt vesz a belga Dancing with the Stars című műsorban, ahol mivel ismertebb, hatalmas összeget kereshet.
Vágólapra másolva!

Andrei Mangra nevét a magyar közönség még évekkel ezelőtt ismerhette meg, ugyanis részt vett a hazai Dancing with the Stars versenyében. A kezdetektől tagja volt a csapatnak, azonban ősszel hatalmas botrányba keveredett. Kiderült, hogy betörtek a lakásába és csúnyán megverték őt, a férfinek fejsérülése lett. Nem jelent meg a táncpróbákon, így párja, a Mokka műsorvezetője, Szabó Zsófi így Suti Andrással volt kénytelen folytatni a versenyt. A csatorna és Mangra később úgy döntöttek, hogy nem folytatják tovább a közös munkát.

Andrei Mangra új munkát és új lehetőséget kapott, ugyanis ő is részt vesz a belga Dancing wih the Stars című műsorban, partnere pedig a 25 éves influenszer, Sarah Puttemans. A táncművésznek korábban állítólag súlyos adósságai voltak, azonban a show-val annyit tud keresni, hogy még azt is rendezheti. 

„Egy ilyen show nagyon nagy munka, hiszen a táncosoknak nemcsak a híres párjaikkal kell rengeteget próbálni, de a profik több más showelem, például a nyitótánc vagy extra produkciók részei is, ahogyan ez a magyar verzióban is látszott. 

Ezt pedig meg kell fizetni kint is, a nyugat-európai verziókban a táncosok heti 4–5000 eurót keresnek, ami 1,6–2 millió forintnak felel meg. 

Igaz, ezt a gázsit csak addig kapják, amíg versenyeznek, amikor már „csak” a show táncosai, akkor kevesebb jár, de azért magyar viszonylatban az is jó pénz” – mesélte egy bennfentes.

A kinti verziókban is az a természetes, hogy a celeb versenyzők sokkal többet keresek, de egy-egy ismertebb táncost, mint például Andreit, aki két korábbi évadban volt döntős, azért kicsit jobban meg kell fizetni”

– osztotta meg a Blikkel.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!