Bényi Ildikó tavaly tudta meg, hogy kiújult a súlyos betegsége. Ezt követően kezelésekre járt, azonban érezte, hogy egyre gyengébb és már nem tud dolgozni. A Duna televízió műsorát, az Önök kérték!-et ott kellett hagynia, helyére Radványi Dorottya került. A műsorvezető március 11-én, 55 évesen hunyt el.
Halála az egész országot megrázta, számtalan, a magyar médiában dolgozó ember vett tőle búcsút. Bényi Ildikóra az egykori imnáziuma is megemlékezett.
"Mélyen megdöbbentünk a híren, hogy Bényi Ildikó már nincs köztünk.
A fekete zászló azóta kint lóg az iskola kapujában.
Ildikó az értettségi után is állandó tagja volt a közösségnek, rendszeres vendége volt a gimnázium által szervezett találkozóknak, összejöveteleknek. Utoljára két éve járt nálunk az intézmény fennállásának 60. évfordulóján.
Lelkesen, szeretettel a hangjában mesélt a többieknek az iskolában töltött évekről, élményekről, tanárokról.
Aszalós Katalin osztályába járt, ő azóta nyugdíjba vonult. Egyikünk sem feledi Ildikót, örökké emlékezni fogunk rá” - mesélte megrendülten Karsai Attila, az intézmény igazgatója a Borsnak.
Az Encsi Váci Mihály Gimnázium a Facebook-oldalán is beszámolt a műsorvezető haláláról: "Mély fájdalommal tudatjuk, hogy iskolánk egykori tanulója, Bényi Ildikó elhunyt! Ildikó 1988-ban érettségizett az iskolánkban. A középiskola befejezése után a tanulmányai, majd a munkája a fővároshoz kötötte, de volt iskolájába többször ellátogatott az osztálytalálkozók és nagytalálkozók alkalmával, ahol mindig szeretettel láttuk. Utolsó találkozásunk 2023-ban, az iskola fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett bálon volt, amikor Ildikó hálával és szeretettel emlékezett vissza a gimnáziumi éveire, tanáraira. Mindannyian megrendültünk a hír hallatán. Részvétünk a családnak és a hozzátartozóknak! Emlékét megőrizzük” - olvashatóak a sorok.