Bényi Ildikóról lélekbe maró történet került elő az emlékműsorban

Vágólapra másolva!
Bényi Ildikóra emlékezett az MTVA március 13-én délután, az Önök kérték! adásában. Mint ismert ez a műsor Bényi Ildikóval tért vissza 1997-ben a képernyőre, a mai adásban pedig kedvelt dalait adta le a Duna TV.
Vágólapra másolva!

Az Önök kérték! különleges adásában Radványi Dorottya elmondta, hogy remélte, hogy csak átmeneti helyettesítésről van csak szó, amikor megkérték, hogy vegye át a műsort Bényi Ildikótól – de sajnos Bényi Ildikó halála miatt ez a műsor nem az lesz már, mint korábban. Bényi Ildikó mindig emlegette hernádvécsei gyerekkorát, a szüleitől kapott értékeket vitte tovább. Kedvence volt az Úgy szeretném meghálálni című dal, ha pedig szülőkről szólt egy dal a műsorban, mindig elérzékenyült – mesélte Radványi Dorottya.

Az adásban bejátszottak egy korábbi felvételt, amikor a Ridikülben elmesélte, hogy minden értéket a családtól kapott. „Én is otthonról kaptam a vallásos nevelést, ez ősi és szent dolog. Ez számomra nem kérdés, nem tud rábeszélni senki más vallásra, nekem ez olyan természetes, mint a levegővétel” – magyarázta Bényi Ildikó.

Elmesélte, hogy nagyjából harmadikos volt, amikor már tévébemondó akart lenni, mert azt látta, hogy mindenki imádja őket – annyira komolyan vette, hogy minden este imádkozott, hogy bemondó lehessen. „Herdávécse akkor kicsit messze volt Budapesttől” – emlékezett. A szülei nem nagyon hittek a tévés karrierben, de beteljesült az álma, mert Budapestre került és képernyős lett a Magyar Televízióban.

Bényi Ildikó, BényiIldikó, Budapest, 2021. december 8. 

MTI/Cseke Csilla
Bényi Ildikó, BényiIldikó,  Budapest, 2013. május 9.
ak 3-as stúdiójában. 
MTVA Fotó: Zih Zsolt
Bényi Ildikó, BényiIldikó, Budapest, 2006. június 25.
.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2017. május 5.
Bényi Ildikó (b) és Radványi Dorottya műsorvezetők a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a művésznő munkásságát idézték meg. 
MTVA
Bényi Ildikó, BényiIldikó, , Budapest, 2020. június 10.
Bényi Ildikó kiemelt szerkesztő-műsorvezető, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Duna Csatornaigazgatóság munkatársa, az  Önök kérték című televíziós
Bényi Ildikó, BényiIldikó,  Budapest, 2022. december 8.
A tavalyi díjazott álatért végzett tevékenység elismeréseként.
MTI/Illyés Tibor
Bényi Ildikó, BényiIldikó,  
 2022.08.29 Budapest

Bényi Ildikó műsorvezető.

Fotó: Németh András Péter NAP Szabad Föld
Bényi Ildikó, BényiIldikó,   20221116 Budapest    
A 25 éves a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) jubileumi rendezvénye.
Fotó: Máté Krisztián (MK) Metropol
képen: Bényi Ildikó műsorvezető
Bényi Ildikó, BényiIldikó,  20240206 Budapest
Majdnem menyasszony című film sajtópremierje.
fotó: Havran Zoltán (HZ)
Magyar Nemzet
képen: Bényi Ildikó, Hajdu Tibor, Kelemen Hanna

 

Raványi Dorottya elmesélte, hogy sok ismert előadó fordult meg a műsorban, Bényi Ildikó különösen szerette Pitti Katalin, Nyári Károly, Pándy Piroska társaságát és hangját, illetve egyszer arról beszélt, hogy a Vigyáz magadra, fiam című dalról a testvére jutott eszébe, ugyanis a bátyja elköltözött otthonról a továbbtanulás miatt.

Bényi Ildikó több mint 30 évig volt a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna munkatársa, számos műsorban megfordult - sok cikket itt olvashat róla. 

Az Önök kérték egyik kedvenc dalával, a Republic egyik megható slágerével (A csend beszél tovább) búcsúzott tőle:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!