Kamerák előtt, a nézők szeme láttára alakult Pumped Gabo és Blága Tünde kapcsolata, miután rögtön a Farm VIP elején elkezdtek egymással flörtölni, a március 18-i adásban pedig már együtt is aludtak.
A realityt jóval korábban felvették, így a két szereplő már múlt időben tudott mesélni arról, hogy miként alakult a kapcsolatuk a forgatás során, illetve utána.
Most először szerepeltem úgy egy műsorban, hogy szingli voltam, és egyből néztem a csajokat,
Tündi pedig azonnal feltűnt. Nagyon aranyos, cuki lány, örülök, hogy megismertük egymást. Alakult közöttünk ez-az" – nyilatkozta a Blikknek Pumped Gabo.
Blága Tünde már valamivel egyértelműbben fogalmazott: "Alapjáraton Gabo egy nagyon kedves, törődő férfi. Össze voltunk zárva, szimpatizáltunk egymással, így elindult a farmon valami. Éreztem, hogy mindig kiáll mellettem, és van valaki, akire számíthatok, ami nagyon imponáló volt... Bent valóban közel kerültünk egymáshoz.
A műsor után még találkozgattunk, randiztunk párszor, de végül nem alakult tovább.
Hamar kiderült az, hogy nem egymást keressük. Azonban a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk egymással, barátok vagyunk" – mondta.