Képeken a súlyos beteg Bruce Willis, aki Demi Moore-ral és lányaival ünnepelt

Vágólapra másolva!
Három évvel ezelőtt vonult vissza súlyos betegsége miatt Bruce Willis, akit családja mindenben támogat. Bár Demi Moore és a színész elváltak, nagyon jó kapcsolatban maradtak. Ezért sem meglepő, hogy hetvenedik születésnapját is családjával ünnepelte, amiről a színésznő mutatott ritka felvételeket.
Vágólapra másolva!

A napokban ünnepelte 70. születésnapját Bruce Willis, akit pár éve súlyos demenciával és afáziával diagnosztizáltak, ezért visszavonult a filmezéstől. Felesége, Emma Heming Willis könyvet is ír férje betegségéről, azért, hogy minél több emberhez eljusson a betegség híre, így szeretne segíteni a hasonló helyzetben lévőknek.

Bár Bruce Willis betegsége a karrierjét derékba törte, de magánéletében úgy tűnik minden a legnagyobb rendben, hiszen hatalmas szeretet veszi körül. Volt felesége, Demi Moore és három lányuk folyamatosan mellette állnak, támogatják mindenben. A színész születésnapját is szűk családi körben ünnepelték, ami a színésznő által közzétett felvételek alapján igazán jól sikerült. Az egykori színészházaspárnak már egy unokája is van, aki rajongva szereti a nagypapáját.

Boldog szülinapot BW! Szeretünk!

– írta Moore a családi fotókat tartalmazó bejegyzés mellé.

A felvételek között lapozhat:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!