Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAhogyan arról korábban beszámoltunk, Bruce Willis felesége, Emma Heming könyvet ír férje betegségéről. Szeretné, ha az emberek megértenék, hogy milyen együtt élni egy demens és afáziával küzdő emberrel, valamint segítséget is szeretne azok számára nyújtani, akiknek hozzá hasonlóan szembesülniük kellett azzal, hogy családtagjuk már soha sem lesz a régi.
"Most fejeztem be a teljes könyv szerkesztését. Már azt sem tudom, hányadik vázlatnál járunk.
Tudjátok, már nagyon közel járunk a befejezéshez, és sírtam, miközben ezeket a fejezeteket olvastam
– mesélte.
Emma Heming mostanra már megértette, hogy mi mindennel jár együtt ez a betegség. Elmondása alapján sok ember az orvosi rendelőben szembesül először az egészségügyi problémával, az eddigi tapasztalatai pedig sokak számára hasznosak lehetnek.
"Ez a könyv a gondozóknak szól – hogy emlékeztesse őket arra, nincsenek egyedül – és azoknak az embereknek is, akik szeretnék megtanulni, hogyan támogathatják őket. Az az elképzelés, hogy a gondozás egy magányos küldetés, elavult. A gondozás egy társadalmi felelősség.
Merem remélni, hogy ez a könyv változást indít el abban, ahogyan a társadalom a gondozókra és a betegségekkel való küzdelemre tekint
– osztotta meg az Instagram-oldalán.
Mint ismert, a világsztárnál 2022-ben diagnosztizáltak afáziát, ezért a színészettől is kénytelen volt visszavonulni. Ez a betegség gyógyíthatatlan, az érintettek beszédközpontja is sérül. 2023 februárjában frontotemporális demenciát állapítottak meg nála, ami tovább súlyosbította az állapotát.