Curtis volt feleségét, Meszimerisz Krisztinát durván támadják egy bulvártémákkal foglalkozó csoportban, ráadásul egy olyan dolog miatt, amire már többször is fel akarták hívni a figyelmét, de úgy tűnik, ő nem igazán reagál ezekre a kritikákra. A kommentelők problémája már sokadik alkalommal is az, hogy vezetés közben fotózgatja a rapperrel közös kisfiukat, az ötéves Donit, másrészt az, hogy a kisfiú nincs megfelelően rögzítve a gyerekülésben.
Krisztina a képet egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben mutatta meg, amin az látható, hogy a kis Doni békésen alszikaz autó hátsó ülésén, miközben épp utaznak, azonban sokak szerint nincs jól bekötve.
Sajnos nem ő az egyetlen, a szülők nagy részének fingja sincs, vagy csak lesz*rják, hogy kellene bekötni rendesen a gyereket.
Iszonyatos nagy felelőtlenség, aztán ha megtörténik a baj, amihez amúgy elég egy erős fékezés is, akkor meg megy a pislogás. Ugyanez, amikor már a 8-9-10 hónapos babákat menetiránnyal szembe fordítják…" – írta egy felháborodott kommentelő, aki szerint sokan mások sem tartják be a követelményeket.
Utána meg jön a sírás, ha valami történik. Mindenki hibás lesz rajta kívül. Annyira fel tud idegesíteni, amikor ilyen felelőtlen embereket látok!
– írta egy másik felhasználó dühösen.
Nincs rendesen bekötve? Ez a gyerek egyáltalán nincs bekötve
– vélekedett valaki a kép láttán, azonban többen is megcáfolták, hiszen kiszúrták az ötéves kisfiú ölében a pirosló biztonsági övet, amellyel látszik, hogy rögzítve van a gyerekülésben, viszont többeket még ezzel sem győztek meg, hiszen úgy gondolják, ez sem nyújt így elengedő védelmet.
Curtis és volt felesége, Meszimerisz Krisztina még 2020-ban szakítottak váratlanul, annak ellenére, hogy született egy közös kisfiuk, Doni. A végső döntést állítólag a nő hozta meg, azonban nagyon megviselte a szakítást, közel egy évvel később szólalt meg a körülményekről. Ennek ellenére sikerült rendezni a kapcsolatukat a rapperrel és nagy szeretetben nevelik a kis Donit. Curtis a válás után ismerkedett meg Barnai Judittal, akivel már tervezik az esküvőjüket annak ellenére, hogy eléggé se veled, se nélküled kapcsolatban voltak jó ideig. Meszimerisz Krisztina 2023-ban árulta el, hogy ő is újra boldog egy régi ismerőse oldalán, akivel végül kialakult köztük a szerelem. Mivel óvja a kapcsolatot a nyilvánosságtól, ezért azóta többet nem tudni róluk, viszont azt mondta, hogy szeretne még egy gyereket az új párjától.