Ez volt David Hasselhoff volt feleségének utolsó bejegyzése a halála előtt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Mint írtuk, tragikus körülmények között halt meg David Hasselhoff volt felesége, Pamela Bach-Hasselhoff, akinek holttestére lánya talált rá. A nő az eddigi jelek alapján öngyilkosságot követett el, azonban nyilvánosan semmi nem utalt arra, hogy ilyesmire készülne.
Vágólapra másolva!

Pamela Bach-Hasselhoff 1985-ben ismerte meg David Hasselhoffot a Knight Rider forgatásán. 1989 decemberében házasodtak össze, azonban 2006 januárjában Hasselhoff kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva bejelentette, hogy elválnak. Válásukat 2006 augusztusában véglegesítették. Két lányuk, Hayley és Taylor-Ann Hasselhoff született a kapcsolatukból.

A 62 éves színésznő holttestére otthonában talált rá lánya, Hayley Hasselhoff, aki teljesen sokkos állapotba került és az utcán kiabált és sírt,a mentők este kilenc óra körül érkeztek a helyszínre, a lány a rendőrökkel távozott a helyszínről akik próbálták megnyugtatni. A szomszédok állítása szerint Hayley és anyja már egy évtizede egy fedél alatt éltek, és a lány a tragédia idején is otthon tartózkodott.

A hatóságok a helyszínen megállapították, hogy Pamela Bach-Hasselhoff öngyilkos lett, ugyanis a fején egy lőtt sebet találtak, amit saját magának okozott, így az idegenkezűség lehetőségét kizárták, azonban a boncolás még hátra van. Az öngyilkosság ténye sokakat meglepett, ugyanis semmi nem utalt arra, hogy ilyesmire készül, legutóbbi nyilvános bejegyzésében csupa pozitív gondolatot fogalmazott meg, unokája születése is rendkívül boldoggá tette.

Boldog új évet mindenkinek! Ahogy belépünk 2025-be, a szívem tele van hálával, különösen a drága unokámért, Londonért. Látni őt felnőni és látni, ahogy a mosolya beragyogja a világomat, valóban a legnagyobb áldás.

Azt kívánom mindenkinek, hogy kapjon az idei évben egészséget, boldogságot és rengeteg szeretetet. Legyen 2025 tele gyönyörű pillanatokkal, nevetéssel és annyi áldással, amennyit a szívetek elbír. Igyunk egy olyan évre, amikor örök emlékeket szerezhetünk, örömet terjeszthetünk, és minden értékes pillanatot megélhetünk!” - idézi a life.hu.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalát!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!