Bálint Antónia vs. Fekete Pákó: újabb játékos távozott a Farm VIP-ből – videó

Vágólapra másolva!
Egy héttel ezelőtt indult a Farm VIP ötödik évada, máris két játékos távozott az idei mezőnyből. Most a sárga csapaton volt a sor, hogy párbajba küldjön valakit, és olyan történt, amire még sosem volt korábban példa a műsor történetében.
Vágólapra másolva!

Idén elég hamar drámai fordulóponthoz érkezett a Farm VIP, ugyanis a piros csapatból már múlt héten távoznia kellett egy embernek. Mint írtuk, az első termelési versenyt a sárga csapat nyerte, a pirosaknak ezért kellett megválniuk egyik tagjuktól, így Blága Tünde számára már ekkor véget ért a verseny. Most viszont a sárgák sem úszták meg a döntést, farmgyűlésen választották ki azt a csapattagot, akinek biztosan párbajoznia kellett a továbbjutásért.

farmvip, Farm VIP 5
Ezúttal a sárga csapat búcsúzott egy játékostól
Fotó: TV2

Ekkor olyan történt, melyre a műsor története során még sosem volt példa, ugyanis minden egyes csapattag egyöntetűen Bálint Antóniára tette a szavazatát, őt küldték párbajra. A döntésükben közrejátszott az egykori szépségkirálynő durva vitája Fekete Pákóval, ami eléggé elfajult az elmúlt napokban. Ezért sem meglepő, hogy Bálint Antónia úgy döntött, Pákóval vívja meg a küzdelmet, ami erőpróba volt. A két játékosnak egy tojást kellett megtartania a kézfején lehetőleg minél tovább. A szabály egyszerű volt, aki előbb elejti a tojást, az kiesik. Mindketten erejükön felül tartották, végül Bálint Antónia fáradt el hamarabb, így ő esett ki a játékból a hétfő esti adásban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!