Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huTegnap este a sárga csapat tartotta meg a Farm gyűlését, ahol Fekete Pákó lett a kiválasztott. A férfi a visszatérő Blága Tündét hívta ki párbajra, végül logikai játékban mérték össze a tudásukat. Az egykori szépségkirálynő maradt alul, így másodszor is távozott a játékból.
Úgy tűnik, hogy Pumped Gabo és Aurelio eltaktikázta magát, hiszen nem számítottak arra, hogy Blága Tünde búcsúzik, ami mind a kettőjüket, de főként az előbbit nagyon érzékenyen érintette. Pumbed Gabo könnyes búcsút vett tőle, hisz közel kerültek egymáshoz. A műsor után még randiztak is párszor, de hamar kiderült, hogy nem egymást keresik.

Aurelio pedig a közösségi oldalán mondta el, hogy mit gondol a szépségkirálynő kieséséről:
Nem fogok mindenkit így elbúcsúztatni, de ezt a lányt sokan bántották. És megérdemli most a figyelmet! Örülök, hogy velünk voltál, nagyon jólelkű, és nagyon jószívű vagy! A világ szebb lenne, ha többen lennétek
– írta az Instagram-történetében.
Blága Tünde korábban a piros csapat mezőnyét erősítette, azonban elsőként távozott. Később visszatérhetett sárgaként, azonban a verseny ismét hamar véget ért számára.
A búcsú pillanatát itt megnézheti: