Még csak most indult a Farm VIP 2025-ös évadja, de máris távoznia kell egy szereplőnek. Az első termelési versenyben a sárgák bizonyultak jobbnak, így örültek a hírnek:
Ez egyben azt is jelentette, hogy ők maradnak eredeti létszámban, a vesztes piros csapat viszont egy embertől kénytelen megválni. Bővebben a videón:
Itt szavazhat, melyik csapat a rokonszenvesebb:
Mit írtuk, már a második adásban flörtölni kezdett egymással két szereplő. A műsor nem áll rosszul, ha a volt szépségkirálynők számát nézzük, ugyanis Bálint Antónia mellett ott van a mezőnyben Blága Tünde is, aki 2023-ban lett Miss Universe Hungary. Ő a piros csapatban van, miközben a személye iránt jelentősebb érdeklődést mutató Pumped Gabó a sárgákat erősíti, kettejük kapcsolatáról itt olvashat.
A pornós Kiara Lord pedig Blága Tündével veszett össze, erről itt írtunk korábban.