Számos botrány után folytatódott a Farm VIP a TV2-n, a március 26-i adásban pedig farmgyűlésre kellett mennie újfent a sárga csapatnak, amelyből, az adás után, már csak öt ember maradt. „Iszonyatosan unom, hogy itt ülünk. Össze kell fogni, meg kell csinálni” – mondta Judy, Aurelio pedig arról beszélt, mennyire csalódott az eredménytelenség miatt. Pumped Gabó szerint a piros csapat feszült, fáradt, náluk ehhez képest jó a hangulat, Dopeman pedig arról értekezett, hogy mindenki sokat dolgozott, és csak öten voltak nyolc ellen, mert Pákó nem volt teljes értékű ember a sérülése miatt.
Fekete Pákó négy szavazatot kapott, neki kellett ellenfelet választania, Dopemant választotta tanácsadónak. A rövid konzultáció után épp a rappert választotta ellenfélnek, azzal a különös indoklással, hogy őt kedveli leginkább, és azt szeretné, ha ellenfele benn maradna. Videón a megbeszélés:
Dopeman az erőt választotta, ügyesség vagy logika helyett, rengeteg szöget kellett kihúzni egy faasztalból. A párbajban nagyon rosszul kezdett, a neki drukkoló Judy a fejét (pontosabban a kalapját) fogta attól tartva, hogy Pákó marad a lakótársa.
A párbajt végül Fekete Pákó nyerte, Dopemannek kellett távoznia. Mint mondta, ellenfele nagyon jól küzdött, ő pedig azért veszített, mert eleinte nem volt meg neki a technika. „Tök őszinte leszek, amiért idejöttem, azt megtaláltam" - magyarázta, hozzátéve, hogy neki úgyis vissza kell mennie a családjához.
A műsorról itt olvashat sok cikket.
Minden videóit itt tud visszanézni.