Gáspár Zsolt: Győzike a bipoláris zavara miatt szokott furcsákat nyilatkozni

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A testvérek vitája régóta tart, Győzike szerint nem is beszélnek egymással. Gáspár Zsolt szerint kapcsolatuk változó, megy majd drukkolni a testvérének A nagy Duettben.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, elfajult egy ingatlanvita Gáspár Győző és Gáspár Zsolti között: az újabban a TV2-n látható Győzike szerint a testvére csalással szerezte meg a földjét, amelyen a nógrádmegyeri házuk áll – így Győzikéék csupán a házat birtokolják, a földet nem, így eladni sem tudják az ingatlant.

Gáspár Győző, Győzike
Gáspár Győző, Győzike
Fotó: TV2 / TV2

"Sajnos nem tudjuk eladni a házat, mert kiderült, hogy a föld nem a miénk, a ház viszont igen. A telek a testvéremé, vagyis a lányáé, mert elvették azt, amit anyámtól örököltem, de nem tudom, hogy hogyan csinálták. Nem is hallottam még ilyet, hogy valakitől elveszik a földet. Az Izaurában volt utoljára hasonló vagy a török filmekben" – panaszkodott Gáspár Győző korábban a Tények Pluszban.

Gáspár Zsolt a Farm VIP-ban
Gáspár Zsolt a Farm VIP-ban
Fotó: TV2

Győzike most A Nagy Duettben szerepel, Gáspár Zsolt pedig a Farm VIP gazdája, ugyanannál a csatornánál, a TV2-nél dolgoznak. Utóbbi szerint nincs komoly probléma köztük. "Szerintem kitűnő páros vagyunk. Azt tervezem, hogy vasárnap elmegyek A Nagy Duett élő tévéfelvételére, és a stúdióban drukkolok neki, hogy lássa, mennyire szeretném, ha győzne... 

Győzi a bipoláris zavara miatt szokott olyanokat nyilatkozgatni, hogy mi nem állunk szóba egymással.

 Nagyon szélsőséges a testvérem hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat" – magyarázta a Storynak.

Győzike lányával még jobb a kapcsolata: 

Kollégák lettünk, mivel Gáspár Evelin a Farm VIP egyik szerkesztője. A forgatás alatt is sok időt töltöttünk együtt, csak ő most a kamera másik oldalán dolgozott. Nagyon szorgalmas lány. Végre megtalálta azt a civil munkát, amiben örömét leli. Ő pontosan tudja, milyen egy izgalmas reality. Gyerekként abban nőtt fel, fiatal felnőttként pedig kamatoztathatja a műfajban szerzett tudását 

– mondta Gáspár Zsolt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!