Megszólalt az ágyjelenetekről a Hunyadi főszereplője

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kádár L. Gellért alakítja a hős Hunyadi Jánost a Hunyadi című sorozatban. A fiatal színész életében most először forgatott ágyjelenetet, ami kemény munka volt számára.
Vágólapra másolva!

A Hunyadi-sorozat főszereplője, Kádár L. Gellért még csak 29 éves múlt, azonban már most példakép lett belőle. Alakítását többen is elismerték, egyre többen rajonganak érte.

Hunyadi
Fotó: facebook.com/hunyadiasorozat

A sorozatban számos akciójelenetben kellett helyt állnia, a szerep kedvéért pedig még lovagolni is megtanult. Azonban nem ez volt egyetlen kihívás, amivel a forgatáson találkozott: több ágyjelenetben is szerepelt, melyben eddig produkciókban nem volt része. 

„Korábban én sem forgattam ilyen jeleneteket. 

Bár volt olyan megjegyzés, hogy de jó neked, ez koránt sincs így… ez nagyon kemény munka, mivel több kameraállásból veszik fel, és ugyanúgy kell alakítani minden ismétlésnél, a mozdulatok ugyanazok kell legyenek, mert ha nem, összevágásnál kuka a felvétel

– osztotta meg tapasztalatait a kézdivásárhelyi közönségtalálkozón.

Kádár L. Gellért egy jól megkomponált tánchoz hasonlította az erotikus jeleneteket, melyeket, – ahogy korábban már Rujder Vivien is beszámolt – intimitás-koordinátor irányított. Habár folyamatosan segítette őket a stáb, mégis kiszolgáltatott helyzetben voltak. 

„Kiszolgáltatott helyzetben vannak ilyenkor a színészek és talán a lányok ebben még jobban érintettek” – idézte szavait a Maszol.hu portál. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!