Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huIstenes Bence Peller Mariann vendége volt a Nagyfiúk című műsorban, mesélt életének különböző szakaszairól, és arra a kérdésre is választ adott, hogy miért szerepelt kevesebbet. „Volt idő, amikor azt éreztem, hogy nincs mit mondanom. Aztán volt, amikor én magam sem tudtam, hogy merre van az előre.
Káosz volt a fejemben.
Az utóbbi időben pedig azért, mert más dolgokat fontosabbnak érzek az életemben. Feleslegesen menne el az időm. Semmit nem hoz, nem visz előre, és az élet szempontjából nem is fontos. Most úgy érzem, annyi éves a lelkem is, amennyi bele van írva a személyimbe. Behozta a lelkem a lemaradást. Volt egy belső hívásom, érzésem, hogy elinduljak az önismereti úton" – magyarázta.

Fotó: Instagram
2016 környékén kezdte azt érezni, hogy valami nem jó, utána két idegösszeroppanása volt. Érezte, hogy nagyon nagy baj, és elkezdett befelé figyelni. Elindult az úton, amelynek az El Camino volt az első mérföldköve. A műsorvezetőnek sok munkájába telt, hogy megszabaduljon a lelki terheitől.
„Azt gondolja az ember, hogy elmegy egy pszichológushoz vagy egyszer családállításra, és akkor tök jó, minden rendben lesz, pedig ezek évek. Mindenkinek azt mondom, hogy ha rálel erre az útra, az tök fájdalmas: szembenézni a saját kis szorongásainkkal meg gyermekkori traumáinkkal. De hogy ha az ember ezt leteszi, és szembenéz önmagával, az egy csodálatosan jó szabadságérzés, megtisztulás!” – mesélte az adásban.