Itt futhat össze a Hunyadi főszereplőjével, Kádár L. Gellérttel

Vágólapra másolva!
Március 8-án debütált minden idők leggrandiózusabb magyar sorozata, a Hunyadi, mely premierje óta is nézettségi adatokat döntöget a TV2 műsorán. Szereplői népszerűsége is hirtelen megugrott a bemutatót követően, az eddig szinte ismeretlen Kádár L. Gellért iránt hatalmas az érdeklődés, ezért közönségtalálkozót szervezett.
Vágólapra másolva!

Hatalmas sikernek örvend a március 8-án dupla résszel debütáló Hunyadi című sorozat, melyet nagy várakozások előztek meg, első bemutatója pedig Cannes-ban volt, ahol szintén nagy sikert aratott. A címszereplőt, Hunyadi Jánost alakító 29 éves erdélyi színészre nehezen találtak rá a sorozat producerei, de szerintük sorsszerű volt, hogy végül rábukkantak Kádár L. Gellértre.

Hunyadi
Óriási siker a Hunyadi sorozat
Fotó: facebook.com/hunyadiasorozat

A sármos színész eredetileg nem színészként tervezte az életét, de a Hunyadi mindent megváltoztatott. A bemutató óta hirtelen hatalmas érdeklődés övezi, és rengeteg rajongót szerzett pár hét leforgása alatt. Ezért is érezte úgy, hogy ideje találkozni a közönségével, így első körben hazájába látogatott el, ahol a napokban lehet vele összefutni egy előzetes regisztrációt követően. 

Kádár L. Gellért a találkozón személyesen mesél a forgatás kulisszatitkairól, a 178 napos munka kihívásairól, saját tapasztalatairól, valamint arról, milyen érzés számára, hogy ő alakíthatta Magyarország egyik legnagyobb történelmi hősét, Hunyadi Jánost. A találkozó lehetőségéről a színész is beszámolt a saját közösségi oldalain, és azóta jelenleg is megosztja, hogy épp merre jár. Elsőként Kézdivásárhelyen várják az érdeklődőket a mai napon este 18 órától a helyi művelődési központban, holnap, azaz március 19-én pedig 
Sepsiszentgyörgyön lehet találkozni a Hunyadi sztárjával, szintén este 18 órától - írja tájékoztatójában a Komitátusz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!