Kiderültek a részletek Kadlott Karcsi haláláról

Vágólapra másolva!
Kadlott Karcsi haláláról a régi barát, Bunyós Pityu árult el pár részletet.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, vasárnap, 80 évesen meghalt a magyar mulatós zene ismert alakja, Kadlott Karcsi. Az özvegyével már hétfőn beszélt a régi barát, Bunyós Pityu, aki azóta a sajtónak is nyilatkozott.

Kadlott Karcsi
Kadlott Karcsi az egyik lemezborítóján
Fotó: ArtMedia International

„Felhívtam Zsuzsát, megkérdeztem, mire lenne szüksége. Nagyon hálás volt. Elmesélte, hogy 

vasárnap reggel még beszélgettek, délutánra Kadlott Karcsi meghalt.

Mindent megtettek, hogy megmentsék, vagy egy órán keresztül próbálták őt élesztgetni, visszahozni. Ha jól tudom, kórházba is került, de az orvos végül közölte Zsuzsával, hogy Karcsin sajnos már nem lehet segíteni” – mondta a Borsnak Bunyós Pityu.

Bunyós Pityu
Bunyós Pityu
Fotó: Sláger TV

A mulatós zenész a lapnak arról is beszélt, hogy Kadlott Karcsival újabb közös produkciót is terveztek, ez azonban végül nem jött össze: 

Segíteni szerettem volna neki! Az volt a fejemben, hogy írunk egy-két új számot, és fel is lépünk közösen.

Jól ismertem ugyanis Karcsit, korábban sok fellépésen találkoztunk, jóban lettünk. Őt mindenki szerette. Az valahogy csak később tudatosult bennem, hogy Karcsi már ekkor 78 éves volt, nem volt olyan a mozgása, mint korábban, erre a felesége is figyelmeztetett. A közös projekt végül meghiúsult, mert vagy nem tudták Karcsit autóval odavinni, ahova kellett volna, vagy hazavinni nem tudták volna, vagy egész egyszerűen nem jött el a megbeszélt találkozóra. Utoljára vagy másfél éve beszéltem vele” – magyarázta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!