Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNégyszer egy óra alatt szedi a lelkünket darabokra a Netflix legújabb sorozata. A Kamaszok nemcsak egy hatalmas vizuális csemege, hanem színészi bravúr is Stephen Graham és Owen Cooper részéről.
A szülők legrosszabb rémálma, ha elvesztik a gyermeküket. Ez a megállapítás viszont új értelmet nyer a Netflix Kamaszok című sorozatának köszönhetően. A legtöbb problémás tinikről vagy gyerekgyilkosságról szóló sorozat a nyomozásról, illetve az áldozat családjának a szemszögéből mutatja be a történetet. A Kamaszok azonban ennél egy sokkal merészebb és újszerűbb szemszöggel játszik el: a feltételezett gyilkos, annak családja és a környezetük oldaláról láthatjuk az eseményeket. Bátor ugye? Hiszen mit sajnálhatnánk egy gyilkos családján, hiszen a hal a fejétől bűzlik, vagy mégsem? A bravúr azonban itt még nem ér véget: minden egyórás epizód valós időben történik. Nem hiába lett máris rekorder a széria, a bemutatása első hetén világsztárokat és 300 milliós szuperfilmeket nyomott le.
Kamaszok: Három emoji, Jamie vagy Andrew Tate a hibás?
A kezdő két perc máris beszívja a nézőket, ugyanis a fél angol különleges kommandó ront rá egy külvárosi terület, a szó jó értelmében vett egyszerű kertvárosi családjára. Senki sem érti, mi történik, majd több gépfegyveres nyitja rá az ajtót a 13 éves Jamie-re, aki ijedtében bevizelt a rendőröktől, de gyilkosságért elviszik az őrsre. Hát így néz ki és viselkedik egy kegyetlen gyilkos, aki több késszúrással megölt egy tinilányt? A Kamaszok zsenialitása pont ebben az alapszituációban keresendő: nincs elnagyolt amerikai álom, fogpasztareklám család, a szülők nem verik a kölyköket, apa nem drogos, anya nem örömlány, a főhőseink ugyanolyan átlagemberek, mint bárki más. Mégis akkor mit keres a 13 éves az őrsön egy megalapozott gyilkosság vádjával?
A Kamaszok egy brutális korrajz egy olyan generációról, akiknek már mások a hőseik, példaképeik. Akik az elfojtott érzéseiket elszigeteltségben, agresszióban, tanárok bántalmazásában, a FOMO világában élik, ahol nem azt mondják, hogy Casanova vagy nőcsábász, hanem fuckboy. Ahol szavak helyett emojikkal beszélgetnek: a sárga szívecske a szexuális vágyat, piros a szerelmet, a rózsaszín viszont már nem ugyanazt a szerelmet jelöli. Az új tinigeneráció titkos világa lassan már egy húszas-harmincas felnőttnek is komoly kihívás megérteni, hát még egy negyven feletteinek, akiknek nem sokat mond az incelés, a 80/20 vagy a beteges, rasszista és nőgyűlölő elképzeléseiről híres Andrew Tate. A kamaszok ezeket nagyon jól ismerik, és bizony egy-egy rossz tag, emoji vagy egy influenszer akár végzetes, halálos hibákat is generálhat, nem beszélve arról, hogy az eljövendő generációnak már nem biztos, hogy megfelelő fogalma lesz a beleegyezésről, a szerelemről, a szexről, a halálról.
A Kamaszok négy része, a nyomozás négy különböző időpontjában és aspektusában próbálja megérteni, miért történt valójában, ami történt, ugyanis rövid időn belül elég egyértelművé válik, hogy ki a gyilkos. Őrizetbe vétel, nyomozás, pszichológiai meghallgatás és a hogyan tovább. Négyszer egy órába ennyi drámát, izgalmat és vizuális zsenialitást még sorozatban nem igen láttunk: ahogy korábban is írtuk, minden epizód valós időben játszódik és (látszólag) egy snittben vagyis vágás nélkül vették fel. A kiváló és ötletes operatőri munkának és a tűpontos rendezésnek köszönhetően ez fel sem tűnik a nézőnek, nem beszélve a nagyon is valóságszagú helyzetekről, dialógusokról, amik sokszor úgy tűnnek, mintha a színészek improvizálták volna, pedig valójában tűpontosan minden a helyén van.
Stephen Graham eddig leginkább karakter- és színpadi színészként volt ismert a hazájában, de a Kamaszok után ezt biztos másképp lesz. Ez a látszólag marcona kigyúrt pasi olyan brutális érzelmi utat jár végig a sorozat négy epizódja alatt, amire nagyon kevesen képesek. Megrendítő - és szintén minden szülő rémálma - az a jelenet, amikor a feleségével azon tanakodnak, mit is szúrtak el a fiuk nevelésében. „Hogyan csinálhattunk ilyen gyereket?” - teszi fel a sokkoló kérdést az apa, aki fia minden bűnétől függetlenül ugyanúgy szereti őt, ugyanúgy önmagát hibáztatja a történtekért, pedig nincs válasza arra, mi és miért történt abban a parkolóban.
Owen Cooper élte első szerepében alakít akkorát, hogy már csak miatta is érdemes lenne mostantól sorozatszínészi alakításokat Oscar-díjra jelölni. Ez a kis nyüzüge fiú egy megszeppent kiskölyök, akiről még azt se tudnánk elképzelni, hogy leüt egy legyet. Jamie figurája a sorozat első részében egy gyámolatlan kisgyerek, a harmadikban azonban már nem csak a fent említett korrajz eddig áldozata, de néhány pillanatban olyan hidegrázó XXI. századi pszchiopata, hogy Hannibal Lecter is kezdőnek tűnik hozzáképest. Játékában pont a gyermeki egyszerűség a zseniális, így ahogy a pszichológust szintén kiválóan alakító Erin Doherty-ben is meghül a vér a meghallgatás végére, úgy bennünk is.
Kiknek ajánljuk a Kamaszokat?
Minden szülőnek, azoknak pláne, akiknek tinigyermekei vannak, szülőknek, akik már marcangolták eleget magukat és nem tudják, mit miért tesznek a gyermekeik, továbbá minden olyan, önamgát véleményvezérnek gondoló internethuszárnak, akik egy-egy meggondolatlan kijelentésükkel, akár halált is okozhatnak.
A Kamaszok a Netflix kínálatában érhető el.
10/10
