Korda György az Origónak: Számítanak ránk és számíthatnak a jövőben is

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Korda házaspár is részt vett az egyik legnagyobb hazai díjátadón, ahol minden év március végén a tévés szakma legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazzák. Idén először rekordmennyiségű, összesen 16 kategóriában osztották ki a díjakat. Korda György és felesége, Balázs Klári ketten képviselték az MTVA-t, hiszen a legendás énekes is jelölést kapott a Csináljuk a fesztivált! című műsor zsűritagjaként a legjobb férfi zsűritag kategóriában. A házaspár az Origónak is megszólalt a jelölés kapcsán.
Vágólapra másolva!

Mindenki nagy örömére Korda György és felesége, Balázs Klári is részt vett a 2025-ös Televíziós Újságírók Díjátadó gáláján, ugyanis az énekes jelölést kapott a Csináljuk a fesztivált! zsűritagjaként. A népszerű műsorban már több éve ítészként vesz részt Korda György és Balázs Klári is, akik nagy élvezettel teszik ezt, és úgy érzik, hogy nagyon fontos küldetést teljesít be a műsor, és ezáltal ők is, hiszen értékeket közvetítenek és a fiatalabb generációval is megismertetik, megszerettetik a régi magyar slágereket. 

Bár a díjat végül nem Korda György, hanem Majka kapta meg az X-faktorban nyújtott teljesítményéért, de az énekest ez egyáltalán nem szomorította el.

Én megmondom őszintén, ez már maga egy nagy kitüntetés, hogy az első háromban jelöltek. Az, hogy ki nyer, az biztos, hogy dicsőség, de ugyanolyan dicsőség, mint nekünk. Mert ez azt jelenti, hogy elismerik azt, hogy helyesen és jól zsűrizünk.

Nemcsak én, hanem Klári is. Végül is én egy énekes vagyok, egy pókerkommentátor vagyok, amiben nincs semmiféle konkurenciám. Na, most itt van” – kezdte az Origónak Korda György, aki feleségével érkezett az eseményre, ahol mindenki nagy tisztelettel és szeretettel fogadta a házaspárt.

Csináljuk a fesztivált!, Korda György
Tortával köszöntötték a 86 éves Korda Györgyöt a Csináljuk a fesztivált! adásában
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt / MTI/Szigetváry Zsolt

Korda György azonban nemcsak a köztévén látható, hiszen több mint 20 éve közvetít pókert a Sport TV-n. Ennek kapcsán Radnai Péter, kreatív producer meg is említette beszédében, miközben átvették kollégáival a legjobb szórakoztató-ismeretterjesztő műsorért járó díjat, amit a Dr. S.O.S. - Vészhelyzet a vadonban című dokumentumsorozatért ítéltek nekik. 

Radnai Péter Korda Györgyöt várta volna díjazottként, ezért humorosan azt a javaslatot tette, hogy jövőre a Tévés Újságírók alapítsák meg a legjobb pókerkommentátori díjat Korda György tiszteletére.

Természetesen az énekes vette a lapot, és jól szórakozott az ötleten.

Korda György és Balázs Klári
Korda György és Balázs Klári
Fotó: Schumy Csaba dfp@dfp.hu +36309645813 / Facebook/ Korda György és Balázs Klári 

Itt egy biztos dolog van, és nem azért, mert a vezérigazgató, Málnai Levente

– fordult oda Málnay B. Leventéhez, az AMC Networks televíziós társaság regionális vezérigazgatójához Korda György, majd folytatta:

„Levente, egy interjúban valamit elmondok, amit eddig még soha nem mondtam el, de nekem ez nagyon sokat jelent. Mert arról beszélünk épp, hogy ott leszünk-e a Csináljuk a fesztivált! következő évadában, és egy tévénél soha nem lehet tudni. 

Viszont van egy hely, a Sport TV, ahol már 18. éve ott voltam, amikor egy szerződésről kérdeztem a vezérigazgató urat, aki csak ennyit mondott: ’Ameddig a Sport TV-n van, Korda György lesz’. Ezt én soha nem felejtem el

– emlékezett vissza elérzékenyülve Korda György, aki azt is hozzátette, hogy ő már húsz éve nem kérdezi meg a fizetését sem, de felesége, Balázs Klári viccelődve hozzátette, hogy ne aggódjon, mert ő benyújtja helyette a számlát.

Korda György, Balázs Klári
Mindenki nagy örömmel fogadta a Korda házaspárt a Televíziós Újságírók Díjátadóján
Fotó: Schumy Csaba dfp@dfp.hu 

Lapunknak a házaspár azt is elárulta, hogy több ajánlatot is kaptak az elmúlt években, azonban a jövőben már nem szeretnének bulvárműsorokban szerepelni, viszont a Csináljuk a fesztivál! kapcsán úgy érzik, hozzájuk is kötődik ez a műsor. Szeretik, mert értékeket képvisel, mégis szórakoztat, és ezáltal tudnak vele azonosulni, szívesen ülnek a zsűriszékbe. 

Korda György és felesége személyes történeteikkel, emlékeikkel színesítik az előadásokat, mivel ők az eredeti előadókat, szerzőket személyesen is ismerték, így sok élményt megosztanak a nézőkkel.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen sikerrel megcsináltunk négy szériát. És hogy számítanak ránk, és számíthatnak a jövőben is. Nekünk nagyon fontos ez a műsor, nagyon szeretjük. 

Profi énekesek vannak, befutott slágerek vannak. Itt nincs vita, mert értékeket képvisel ez műsor” – mondta lapunknak Balázs Klári, aki korábban zsűrizett A Nagy Duettben is, de már nem vágyik ilyen jellegű műsorokra, mivel már nem tud ezekkel azonosulni, Korda György is egyetértett feleségével.

Egyrészt szórakoztat, másrészt értéket közvetít, nemcsak magát a dalt, magát az előadást, hanem körítést, a történelmét, a zeneszerzők, alkotók életét megismertetni. És a zsűri által. Másféle zsűrizés a minék, úgy érzem ez a mi utunk

– mondta Korda György, aki szereti, hogy még számára is rengeteg meglepetést tartogatnak a profi előadók, így mindig tud számára újat adni a műsor. A házaspár reméli, lesz még folytatás, és ha igen, akkor ők boldogan vállalják, hogy továbbra is ott lesznek a zsűriben és további szép emlékeket, érdekes történeteket osztanak meg a nézőkkel.

Korda György, Balázs Klári, Csináljuk a fesztivált!
Korda György és felesége, Balázs Klári már négy éve zsűriznek a Csináljuk a fesztivált! című műsorban. Legutóbb Bereczki Zoltán és Janza Kata csatlakoztak hozzájuk
Fotó: Facebook/ Korda György és Balázs Klári 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!