Megvan A Nagy Duett első kieső párosa

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Három páros került veszélyzónába, az adás végén L.L. Junior és Szorcsik Viki búcsúztak elsőként.
Vágólapra másolva!

Hét év kihagyás után, március 16-án, vasárnap este elindult A Nagy Duett legújabb, hetedik évada a TV2-n. Az élő adás végén három páros került veszélyzónába: Stohl András és Geszler Dorottya, Nagy Feró és Molnár Anikó, illetve L.L. Junior és Szorcsik Viki. A zsűri úgy döntött, Molnár Anikóékat mentik meg a kieséstől, így a nézők szavazatai alapján Szorcsik Viki és L.L. Junior számára ért véget a verseny.

Evoto
L.L. Junior és Szorcsik Viki búcsúztak elsőként
Fotó: nanasipal / TV2

A kiesésüket követően nem titkolták, hogy mennyire csalódottak. "Én nem tudok mit mondani és nem is akarok egyébként. 

Nagyon szerettem az egészet, és nagyon szerettem a Juniorral dolgozni. Egy picit csalódott vagyok, hogy nem kaptunk több lehetőséget arra, hogy megmutassuk, valójában tök jót tudtunk volna még összehozni, tök jó dalválasztásaink lettek volna, 

meg ötleteink, úgyhogy igazából sajnálom" - mondta a Jóban Rosszban korábbi színésznője.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!