Nagy botrányt kavart az egykori teniszező, miután tavaly októberben furcsa videóikat osztott meg, melyekből egyértelműen kiderült, valami komoly gond van vele, majd egy időre el is tűnt, sokan aggódtak miatta. Noszály Sándor azóta megjárta a pszichiátriát is, hiszen kiderült, hogy bipoláris zavarral küzd, a kezelés után pedig új életet kezdett.
Idén januárban bejelentette, hogy újra munkába állt, csatlakozott a Budapesti Tenisz Centrum (BTC) csapatához, ahol azóta is dolgozik, közben felépülésére is koncentrál. Most elmondta, hogyan telnek a mindennapjai a diagnózisa óta, és hogyan igyekszik fenntartani jelenlegi állapotát.
Egyfajta munkaterápiának tekinthető ez, hisz nagyon szeretek versenyzőket edzeni. Sokat dolgoztam magamon is, amiben a család és a barátok is nagy segítségemre voltak.
Sokan küzdenek a környezetemben is hasonló vagy egyéb lelki problémákkal, amelyek szakértő segítségét igénylik. Én magam is jártam kineziológushoz, pszichológushoz is, és szeretném továbbra is jól csinálni – mondta az 53. születésnapját ünneplő Noszály Sándor, aki tudja, hogy a legfontosabb lépés a gyógyulás útján az volt, hogy belátta segítségre van szüksége és azt, hogy beteg.
Noszály elmondta, hogy sokáig tagadta, hogy bármi gond lehet vele, hogy bármilyen betegség leterítheti őt. Most már elfogadta, hogy bár elég későn jelentkezett nála a probléma, már tudja, hogy ezzel sajnos együtt kell élnie és gyógyszert szednie azért, hogy jól legyen.
Rendbe akarom tenni magam, odafigyelek magamra, és tudom, hogy jó úton haladok. A sport és a munka hatalmas lendületet ad ebben, és szerencsémre nálam ez a kettő még össze is kapcsolódik
– zárta a Blikk érdeklődésére Noszály Sándor.