Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMeryl Streep visszatérő szereplőként érkezett Martin Short sorozatába (Gyilkos a házban), ahol a karaktereik össze is jöttek – majd a színészek is egymásra találtak a jelek szerint. A közös munkájuk óta keringő pletykára reagált most egy ismerősük, aki elmondta:
Meryl Streep és Martin Short már több mint egy éve együtt vannak.
„Meryl nem tudott nem beleszeretni Martinba. Ő egy úriember, megnevetteti, és minden tekintetben egy pozitív személyiség. Imád a közelében lenni" – nyilatkozta a Page Sixnek a meg nem nevezett forrás, aki azt is hozzátette, mindkét színészt teljesen váratlanul, meglepetésként érték az érzései, 75, illetve 74 évesen nem vágytak kapcsolatra.

Fotó: VALERIE MACON / AFP
A bennfentes emlékeztetett arra, hogy Meryl Streep nagy szerelme, John Cazale rákban halt meg 1978-ban, miközben Martin Short is hasonló körülmények között vesztette el a feleségét 2010-ben – most pedig az átéltek is közelebb vitték őket egymáshoz. Meryl Streep egyébként már 1978-ban hozzáment Don Gummerhez, vele azonban 2017-ben szétmentek.