Nagy Zsoltot még 2004-ben ismerhette meg a közönség a ValóVilág című műsorból, mint VV Leo, majd 2021-ben a TV2-n láthatták őt a nézők a Totem című realytiben. Idén ismét a képernyőn bizonyít, méghozzá a Farm VIP ötödik szériájában. "Mindig bennem volt az, ha engem felhívnak, hogy vegyek részt a Farm VIP-ba, akkor én biztosan elvállalom, mert az egyik kedvenc műsorom. Dobogott a szívem, mikor megkerestek. Hozzám nagyon közel állnak az állatok, a természet és a tanyasi élet, úgyhogy egy öröm volt, hogy részese lehettem ennek” – mondta.
Ahogyan azt a nézők is láthatták, Nagy Zsolt Leo lett a piros csapat vezetője, aki már az első adásban taktikához folyamodott. "Taktikus embernek gondolom magam, azonban inkább realista vagyok.
Figyelem az eseményeket, nézem, hogy miből lehet előnyt kovácsolni, hogyan lehet előrébb jutni.
Számomra elsődleges, hogy ne mások hátán, másokat félre lökve jussak előre. Nem akarom azt, hogy kifigurázok vagy kibeszélek valakit, amiből majd előnyt szerzek. Ez működik a társadalomban, azonban én nem ilyen vagyok. A magam erejéből szeretek előre jutni, amire büszke is vagyok. Éppen ezért sokkal nehezebben élem meg a kudarcot, mert az az én hibám” – részletezte az Origónak.
Két csapattársa, Kiara Lord és Dávid Petra is szövetkeztek ellene, ami nagyon meglepte őt.
Már az első percben egy összeesküvés-elmélet alakult ki a hátam mögött.
Meg vagyok ezen döbbenve. Magánemberként azt gondolom, hogy ez gusztustalan dolog, azonban szerkesztőként tudom, hogy ilyen karakterű ember is kell a játékba. Én biztos nem csinálnék ilyet soha. Inkább odaálltam volna a másik elé és azt mondtam volna, hogy »figyelj Leo, még várjunk azzal, hogy te bármit is irányítsál. Nézzük meg, hogy másnak van-e jobb ötlete«”- magyarázta.
Kevesen tudják, de Nagy Zsolt Leo már 15 éve él együtt párjával, akit szinte soha nem mutat meg a nyilvánosságnak, ugyanis kedvese nem közszereplő. "Nem szeret szerepelni” – árulta el, majd hozzátette, hogy tiszteletben tartja és megérti párja döntését. "Jó társak vagyunk a maga hullámvölgyeivel és magaslatokkal együtt" - fűzte hozzá.
Úgy gondolja, hogy a mai világban megváltoztak az emberi kapcsolatok, szerinte az sem véletlen, hogy egyre több hazai sztárkapcsolata ér véget. "Minél jobban haladunk előre az időben, azt gondolom, hogy a társas kapcsolatok egyre felszínesebben fognak megmaradni. A nőknek ma már saját egzisztenciájuk van, sokkal erőteljesebb a feminin vonal. Használják a társadalmat, használják a férfiakat.
Éppen ezért ma már nem alakulnak ki olyan kapcsolatok, melyek igazán mélységesek, az egymás iránti tiszteletre épülnek.
Helyette felszínesek és valamilyen céllal jönnek létre. Nem véletlen, hogy sok celebnek a kapcsolata hamar véget ér” – fejtette ki.
Számos valóságshow után Nagy Zsolt Leo szívesen szerepelne olyan műsorokban, ami természetközeli és emberileg kihívást jelent számára. "Nekem már ezek a kihívások. Úgy gondolom, hogy az életben én már megfeleltem. A klasszikus filmbeli szerepekre vágynék. Egy túlélőshow-ban szívesen megmutatnám, hogy mire vagyok képes” - mondta.