Návai Anikó hitelből fizette a kezeléseit

Vágólapra másolva!
Mint ismert, Návai Anikó agydaganattal küzdött, azonban nem tudta finanszírozni a kezelések árát. Jelzáloghitelt vett fel, amit a lánya fizetett.
Vágólapra másolva!

Návai Anikó, az ismert hollywoodi sztárriporter 76 éves korában hunyt el. Súlyos beteg volt,  agydaganatot diagnosztizáltak nála. Mint kiderült, jelzáloghitelt vett fel a Los Angeles-i otthonára, amiből a kezeléseit finanszírozta. 

Návai Anikó
Návai Anikó
Fotó: TV2

Hiába volt neki Amerikában és itthon is háza és lakása, meg a balatoni telek, rajta egy apró faházikóval, Anikónak nem volt pénze arra, hogy kezeltesse az agydaganatát.

Egy ilyen kezelés pedig tényleg egy vagyon, százezer dollárnál kezdődik. Ezért döntöttek úgy, hogy felvesznek a házra egy jelzáloghitelt, amelyet egyébként a lánya fizetett az első pillanattól. Ezért is íratta rá a házat" – részletezte egy Návai Anikóhoz közel álló forrás.

Habár az Egyesült Államokban élt már évek óta, nagyon szerette Magyarországot. Utolsó kívánsága, miszerint haza utazzon, már nem teljesült.  "Sokat küzdött azért, hogy meggyógyuljon, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nincs visszaút. 

Ekkor árulta el, miszerint az a vágya, hogy még egyszer hazajöhessen a Normafára, de akkor már olyan állapotban volt, hogy nem engedték neki az utazást 

– magyarázta.

Návai Anikó lánya elhamvasztatta a riportert, azonban azt nem tudni, hogy mi lett azóta a hamvakkal. 

Arról senki semmit nem tud, hogy esetleg eltemettette-e a hamvakat, elszórta-e valahol, s hogy merre van Anikó végső nyughelye.

 Próbáltuk elérni a lányát, de nem válaszol" – osztotta meg a Blikkel

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!