Gyászol Schmuck Andor, március 14-én ugyanis elhunyt Wodicska Bea, akivel a Tisztelet Társaságának elnöke 25 évig dolgozott együtt – mint mondta, anyja helyett anyja volt.
„Anyám helyett anyám volt, és mint olyan, valódi anyatigrisként próbálta tőlem távol tartani azokat a nőket, akik szerinte nem szerelemből közeledtek felém. A lányok körülöttem nem is igazán szerették őt, én viszont annál inkább. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor megismertem, még a Magyar Motorsport Szövetségnél dolgozott, utána jött át a Tisztelet Társaságához.
Egész életét arra tette fel, hogy másokon segítsen, és ő a legjobb példa arra, hogy az ember semmilyen körülmények között nem hagyhatja el magát.
Bea ugyanis kerekesszékes volt, de így is elképesztő életutat járt végig. Találkozott Ferenc pápával, mivel több zarándoklatot is vezetett, sőt az ő nevéhez fűződik a »legtöbb életkor együtt táncol« elnevezésű Guiness-rekord is" – nyilatkozta a Borsnak.
Schmuck Andor vasárnap este Sári Évi oldalán lépett fel A Nagy Duett élő adásában, jövő héten is ott lesznek az élő show-ban.