Bűnözőnek nevezték Schobert Norbertet, dühösen reagált a durva vádakra

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Igazságtalannak érzi Schobert Norbert azt a népharagot, ami kutyája miatt zúdult rá az elmúlt napokban. A fitneszguru most közösségi oldalán kezdett magyarázkodni, de nagyon dühös az őt ért vádak miatt.
Vágólapra másolva!

Schobert Norbert még 2021-ben kapott stroke-ot, mely majdnem az életébe került. Állítása szerint, ha nincs ott szeretett kutyája, Hachi, akkor ő már talán nem élne. Ezért is tartotta fontosnak, hogy kutyája vérvonalát tovább vigye, így saját maga döntött úgy, hogy párt keres a kutyusnak, hogy kölykei szülessenek. A fitneszguru az alomból haza is vitt egy kiskutyát, amit boldogan újságolt a követőinek, viszont emiatt rengeteg támadás kapott, hiszen sokan aggályosnak tartják a szaporulatot és a pároztatás módját.

Sokan durva dolgokat írtak. Szaporítók vagyunk. Bűnözők! Miért is? 

Mert két törzskönyvezett szülő szerelméből lett 3 kicsi áldás, akit nem árultunk – tiltakozott bejegyzésében Schobert Norbert, aki alaptalannak érzi a vádakat, hiszen nem haszonszerzés céljából pároztatta Hachit, akinek párt is körültekintő módon választott.

Schobert Norbert Hacsival
Schobert Norbert és kutyája, Hacsi
Fotó: Instagram/Rubint Réka / Instagram/Rubint Réka

A fitneszguru elmondta, hogy kutyája, akinek örökre hálás lesz azért, hogy megmentette az életét, már nem túl fiatal, ezért mindenképp az ő kölykét szerette volna tovább nevelni.

Mert 10 éves, talán van még 1-2 éve és Ő ment a szomszédnak szólni, amikor az emberek elmentek mellettem. Ösztönből tette. A kutyád nem tudja megígérni, hogy barátod lesz amíg élsz, de a legjobb barátod amíg él!

Sőt megígérem, 4-5 év múlva Mochinak is lesznek kölykei és Hachi talán újra leszületik. Én hiszek ebben. Durva, lelketlen komment világban élünk. 

Naponta olvasom, hogy alkoholista, stroke-os nyomorék vagyok és feliratozni kell amit mondok. Ez felülírja azt amit ember emberrel megtehet

 – írta csalódottan Schobert, aki szinte mindennap kap valamilyen rosszindulatú megjegyzést, kritikát, azonban nem tud hozzászokni, és időközönként reagál a támadásokra.

A fitneszedző hozzátette, hogy annak ellenére, hogy látható nyomai maradtak a stroke-nak, mivel beszédje hamar elfárad és az ujjai sem mindig akarnak mozogni, ő szerencsésnek érzi magát, hogy túlélte és azóta más szemmel nézi a világot.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!