Sharon Stone állítja: kirúgták az év egyik legjobban várt filmjének a folytatásából

Vágólapra másolva!
A színésznő egy kommentben szólta el magát.
Vágólapra másolva!

A 67 éves színésznő azt állítja, hogy ő is szerepelt volna az Egy kis szívesség második részében, azonban az alkotók magyarázat nélkül kirúgták. Legalábbis Sharon Stone szerint. 

Imádtam, hogy megkaptam a szerepet, aztán váratlanul, ok nélkül mégis elutasítottak

- írta a sztár az ENews Instagram-oldalán. 

Ennek ellentmond a produkcióhoz közel álló forrás nyilatkozata, miszerint Sharon Stone nem is kapott szerepet a májusban bemutatásra kerülő filmben. Elmondta, hogy bár tárgyaltak arról, hogy a színésznő is játsszon a folytatásban, azonban az anyagiakban nem tudtak megállapodni, így esett a választás Elizabeth Perkinsre. 

„Az elképzelés, hogy kirúgták a filmből egyszerűen nem igaz" - mondta a Varietynek. 

Az Egy kis szívesség második részében ismét Blake Lively és Anna Kendrick lesznek a főszereplők, azonban rajtuk kívül feltűnik a rendszeresen Magyarországra látogató Michele Morrone is.  A történetben állítólag Stephanie Smothers (Kendrick) és Emily Nelson (Lively) a gyönyörű olaszországi Capri szigetére utaznak Emily extravagáns esküvőjére, ahol egy gazdag olasz üzletemberrel készül házasságot kötni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!