Méregdrága autóival henceg a TV2 sztárja

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Házasság első látásra szereplője, akit az új Nagy Őként is emlegetnek, azzal dicsekedett, hogy a nők otthagyták a telefonszámaikat az ablaktörlő alatt, amikor meglátták a luxuskocsiját.
Vágólapra másolva!

„Egyesben százat ment, kettesben száznyolcvanat, hármasban kettőharmincat, és négyesben tolta a végét, háromszáz. Ezt ugye csak Németországban tudtam kipróbálni, de azt rendszeresen megtettem. Ezenkívül melyik volt még a jó autóm, vagy ami igazi férfi kocsi? Hát, a Lamborghini Murciélago Roadster. Feketében, fekete csuklyával. A csajok otthagyták a telefonszámaikat az ablaktörlőn” – büszkélkedett a Házasság első látásra szereplője, Szolnoki Szabolcs a közösségi oldalán.

Szolnoki Szabolcs lehet a következő Nagy Ő?
Szolnoki Szabolcs lehet a következő Nagy Ő?
Fotó: Instagram/Szolnoki Szabolcs

Használt Lamborghini Murciélagót természetesen különféle árakban lehet kapni, van, amely „csak” 150 ezer euró, de találni 2011-es, keveset használt darab is egymillió euróért, ami közel 400 millió forint. 

„Nincs olyan fotód, ahol te is látszol, és nem csak az autók? Így érdekesebb lenne számunkra a nosztalgia” – írta egy követője, egy másik pedig azzal viccelődött, hogy az a fordulatszámmérő lehetett, nem a sebességet nézte. 

Az utóbbi időben egyre rejtélyesebbé vált Opitz Barbi kapcsolata Szolnoki Szabolccsal: az első lesifotók után még arról volt szó, hogy csak üzleti ügyben vacsoráztak együtt, aztán mégis jött pár közös poszt, a férfi (vagy valaki a nevében) még fehérneműs képet is megosztott nemrég az énekesnőről. A párosról sokat írt a bulvársajtó, de kiderült, hogy a férfi csak menedzsere lett az énekesnőnek. 

Több cikket itt olvashat róla.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!