Tóth Verát többen is kritizálják hatalmas fogyása miatt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az énekesnő teljesen átalakult, ugyanis 50 kilót fogyott. Többen is dicsérettel illették őt a külseje miatt, azonban akadtak olyanok is, akik kritizálták.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő az elmúlt években rengeteget küzdött a súlyával, azonban nemrég jutott el csak odáig, hogy elégedett azzal, amit a tükörben lát. Tóth Vera látványos átalakuláson ment keresztül az elmúlt években: 50 kilót fogyott gyomorműtét segítségével, erről pedig a közösségi oldalán is büszkén beszámolt. 

Habár többen is pozitívan reagáltak Tóth Vera hatalmas fogyására, akadtak olyanok is, akik durva, bántó kommentekkel illették őt.

Az emberek megismertek egy kilóval, ők megmagyarázták a saját kövérségüket az én kövérségemen keresztül, és valószínűleg csalódnak.

Mint ahogy minden gyógyulás, pozitív történés sokszor negatív érzéseket vált ki az emberekből. Ez normális reakció - kezdte. 

"Ilyenkor nem neki kell menni a falnak fejjel és elkezdeni bántani azt, aki téged bánt, hanem próbálni megérteni őt szociálisan.  Hogy miért lehet ez? Nem tanították meg ezzel megküzdeni, hogy téged lát, és akkor neki nem sikerült, neked sikerült, ez egy ellenreakciót vált ki, rengeteg pszichológiai magyarázata van ennek" - magyarázta. 

Az énekesnő úgy véli, hogy az emberek többsége nem szereti a változást, amit egy egyszerű, hétköznapi példával írt le.

"Ez akkor kezdődik talán, amikor egy kisbaba meglátja az apukáját szakáll nélkül, és elkezd sírni. Tehát valami ott kezdődik ezzel az egész történettel. Nehezen tudjuk feldolgozni, és nem tanuljuk meg a megküzdési stratégiákat erre, hogy az ember örök változásban van. Tehát pont a legfontosabbra nem tanítják meg. Ezért van az, hogy amikor tanulod az önismeretet, akár egy szakember segítségével, hogy legyen bárki, aki ebben neked segít" - részletezte a Reggeliben. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!