47 évesen halt meg Jeff Baena, a holttestére Los Angeles-i otthonában talált rá az asszisztense. Majd később kiderült, hogy Aubrey Plaza színésznő férje, az ismert író-rendező valójában öngyilkosságot követett el. Családja és felesége csak egy rövid nyilatkozatban reagált a halálhírre, Aubrey Plaza azóta sem igazán mutatkozik a nyilvánosság előtt.
Az elmúlt napokban fény derült arra, hogy a házaspárnak magánéleti problémái voltak, ezért még tavaly ősszel úgy döntöttek, hogy külön költöznek. Plaza és Baena 2021-ben házasodtak össze 10 év együttélést követően, de házassági nehézségeik miatt jobbnak látták, ha különválnak egymástól, így már hónapok óta nem éltek együtt, amikor Baena úgy döntött, hogy eldobja az életét. A körülményt az orvosszakértői jelentésben tárták fel, amelyben azt is megállapították, hogy a 47 éves Baena és felesége szeptemberben szakítottak, ezt követően Aubrey Plaza New Yorkba költözött.
A jelentések szerint az elhidegült házaspár a férfi halálát megelőző este telefonon beszélt egymással, sőt, Aubrey Plaza elmondta a hatóságoknak, hogy kapott egy szöveges üzenetet is férjétől pár órával az öngyilkossága előtt. Az orvosszakértő azt is megjegyezte, hogy a filmrendezőt a kutyasétáltatója találta holtan, aki azért ment be a házba, mert szokatlannak találta a bentről kiszűrődő túl hangos zenét – írja az E! News.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!