Vajna Tímea megmutatta férjét és kisbabáját - fotó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Pár hete nagy meglepetést keltett azzal, hogy béranyától gyereke született, miközben teherbe is esett.
Vágólapra másolva!

Két hete nagy meglepetést okozott Vajna Tímea, amikor bejelentette, hogy gyereke született. Aztán még nagyobb lett a meglepetés, amikor azt is elmondta, hamarosan érkezik a következő, ugyanis kisfia béranya segítségével jött a világra, miközben ő maga is teherbe esett. Ben nevű kisfia január 15-én született, születendő kislányát pedig júliusra várja.

Vajna Tímea
Vajna Tímea 
Fotó: Szabó Gábor - Origo

A 20 hetes kismama a napokban a Fókusznak nyilatkozott: „Egész jól vagyok, hál’ Istennek! Szerencsés vagyok, mert az első trimeszterben nem hánytam. Néha volt hányingerem, meg fáradt voltam, de egyébként tele vagyok energiával és jövök-megyek. Nem visel meg egyáltalán. Kicsit megijedek, amikor mondjuk nő a hasam, és fáj a méhem vagy húzódik" - részletezte. Korábban elmondta azt is, hogy fia vagy lánya születik majd nyáron.

Vajna Tímát 2,2 millióan követik az Instagramon, ahol most egy fotót mutatott a férjéről és a kisbabáról:

Fotó: Instagram / Vajna Tímea

Több cikket itt olvashat róla.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!