Vajna Tímea érdekes magyarázatot adott, hogy miért ez a baba neve - fotó

Vágólapra másolva!
Andy Vajna özvegye elég érdekes magyarázatot adott a névre.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Vajna Tímea hosszas küzdelem után lett édesanya. Pár hete béranyától született meg kisfia, de közben úton van a második gyermeke is, ugyanis a babavárás közben ő is terhes lett. Az első gyerek neve Ben lett, Vajna Tímea ezt írta újabb posztjában: „Azért választottuk ezt a nevet, mert szurkoltunk, hogy 'bent' maradjon a pocakban." 

Vajna Tímea
Vajna Tímea
Fotó: Szabó Gábor - Origo

Andy Vajna özvegye már majdnem mindent feladott, 15 hormonkezelést és 17 műtétet csinált végig, elvesztett négy babát, amikor úgy döntött, hogy a megmaradt embriót mégis beültetteti magának. 

Legnagyobb meglepetésére végre sikerrel járt a beavatkozás, és így ő maga is ki tudja hordani a második gyerekét, a szakember szerint ez valószínűleg annak a megkönnyebbülésnek köszönhető, hogy tudta, ettől függetlenül is édesanya lesz hamarosan.

A posztot itt meg is tudja nézni:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!