Durván odaszúrt a hazai celebeknek Zámbó Jimmy legkisebb fia

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián most egy meglepő videót osztott meg közösségi oldalán, melyben kemény üzenetet fogalmazott meg a hazai celebeknek, ami valószínűleg bátyjának, Krisztiánnak is szólt.
Vágólapra másolva!

Ritkán láthatjuk szerepelni Zámbó Jimmy legkisebb fiát, Zámbó Adriánt, aki tavaly kivételt tett az Ázsia Expressz miatt, amikor bátyjával, Krisztiánnal elvállalta a szereplést. A testvérpár annak ellenére, hogy elsőként távozott a versenyből, mégsem voltak csalódottak, elmondásuk szerint a kalandközelebb is hozta őket egymáshoz. Akkor Adrián az Origónak azt nyilatkozta, hogy számára a fő motiváció az volt, hogy kimozduljon a komfortzónájából és megerősödjön.

Az elmúlt hónapokban elég sok rossz dolog történt velem, és éreztem, hogy szükségem van valamire, ami segít kitörni a melankóliából.

Én tudtam magamról, hogy erős vagyok, tudtam magamról, hogy határozott vagyok, de azt nem gondoltam, hogy ennyire jól fogok teljesíteni, meg ennyire erős tudok maradni" - mondta korábban Zámbó Adrián, akire nem igazán jellemző, hogy a képernyőn van, ellentétben bátyjával, Zámbó Krisztiánnal, aki gyakran feltűnik a szórakoztató tévéműsorokban, tavaly a Sztárban sztár All Starsban is láthatták a nézők.

Zámbó Adrián, Zámbó Krisztián
Zámbó Krisztián és öccse, Zámbó Adrián tavaly az Ázsia Expresszben együtt indultak
Fotó: Zámbó Adrián Instagram

A három Zámbó testvér közül a középső fiú, Szebasztián szerepel a legkevesebbet, ő igyekszik inkább civil életet élni a családjával, hiszen már kétgyerekes édesapa. Azonban hozzá hasonlóan öccse, Adrián sem ért egyet azzal, ha valaki állandóan a szereplésből akar megélni.

Ahogy minden reggel készülök dolgozni 6:00-tól 20:30-ig, mert nem akarok a TV-ben bohóckodni

- írta TikTok-videójához Zámbó Adrián, aki a leírásban még egyszer odaszúrt: 

Nem mindenkinek fekszik a celebkedés. Még szerencse, hogy szeretem a munkámat

- fogalmazott keményen a celebekről.

A bejegyzés alatt több kommentelő is azt találgatja, vajon tényleg mindenkinek üzenni akart ezzel a legkisebb Zámbó testvér, vagy leginkább bátyjának, Zámbó Krisztiánnak szól a burkolt üzenet, aki elég gyakran szerepel, nem polgári munkával igyekszik boldogulni az életben.

@adrianm.zambo Nem mindenkinek fekszik a celebkedés. 🤷🏽‍♂️ Még szerencse, hogy szeretem a munkámat. #tv #celebrity #fyp #foryoupage❤️❤️ ♬ original sound - SpongeBob background music

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!