Hatalmas meglepetést okozott rajongóinak Tuvic Aleksandra, a Kőgazdag fiatalok plasztikafüggőként elhíresült influenszere, amikor váratlanul bejelentette: gyermeket vár. A népszerű valóságshow-szereplő teljes titokban tartotta a hírt egészen mostanáig, a bejelentésével sokakat megdöbbentett.
Az örömhírt a közösségi oldalán osztotta meg követőivel, ám a részletekről szándékosan nem kívánt bővebben nyilatkozni. A Bors megkeresésére elárulta, hogy tudatosan döntött így, egy időre pedig elvonul a nyilvánosságtól, hogy csak a magánéletére koncentrálhasson. „Nem akarom, hogy a gyermekem a médiában szerepeljen, addig, ameddig esetleg ő úgy nem dönt. Nagyon boldogok vagyunk, hogy bővül a családunk, de úgy döntöttünk, hogy egyelőre szeretnénk megtartani mindezt magunknak és a családunknak, barátainknak”–magyarázta.
A szintén a Kőgazdag fiatalok című műsorból megismert Bárány Aurél mindenben támogatja barátját, Tuvic Aleksandrát, de saját bevallása szerint ő másként állna ehhez a kérdéshez.
„Ha nekem lenne gyerekem, akkor biztos, hogy megosztanék különböző fotókat a közösségi médiába. Lehetséges, hogy az arcát nem raknám ki, de mondjuk a lábacskáját biztosan” – osztotta meg gondolatait Aurél, hozzátéve, hogy ez természetesen a gyerek édesanyjának véleményétől is függne.
A valóságshow-sztár azt is elmondta, hogy ő még nem érzi magát késznek a gyerekvállalásra, azonban mindenképp szeretne édesapa lenni. „Én nem tűnnék el emiatt a nyilvánosságból, ebben 100%-ig biztos vagyok.
Szívem szerint még várnék a gyermekáldással körülbelül 5-6 évet
– magyarázta.