Kaszás Géza egykori műsorvezető egy közlekedési szituációt követően keveredhetett vitás helyzetbe a belvárosban, ahol egy zebra után állt félre az autójával. A vita oka nem derült ki, de az biztos, hogy nem tudták rendezni nézeteltérésüket, így a helyszínre rövidesen rendőrök is érkeztek. A rendőri intézkedés azzal zárult, hogy minden érintettet előállítottak, a három résztvevő meghallgatása után pedig a színész ellen szabálysértési eljárás indult – írta az Index.
Tekintettel arra, hogy közvádra üldözendő bűncselekmény gyanúja nem merült fel, magánindítványt pedig egyik fél sem terjesztett elő, így a válaszadásunkig büntetőeljárás nem indult. A közlekedési szabályok megszegése miatt az intézkedő rendőrök szabálysértési feljelentéssel éltek a gépjárművet vezető személlyel szemben
– közölte az ügyben a BRFK Kommunikációs Osztálya. Itt vélhetően a KRESZ-szabályok megsértése áll az ügy hátterében, aminek okán Kaszás Géza pénzbüntetésre számíthat.