Egy stábtagot krokodil, egy másikat orrszarvú ölt meg - extrém forgatási helyszínek

Vágólapra másolva!
Sokszor előfordul, hogy egy filmes vagy tévés stábnak nem hétköznapi körülmények közt kell dolgoznia – elég csak a Halálos fogásra gondolni, amelyből húsz évad készült. Volt, hogy több stábtag is életét vesztette egy film forgatása közben, de James Franco, Arnold Schwarzenegger és Leonardo DiCaprio is megszenvedett pár jelenetért. Extrém forgatási helyszínek mindig is voltak, ma már jobban figyelnek a biztonságra.
Vágólapra másolva!

Ma már nagyon ügyelnek stúdiók a színészek, a stábtagok biztonságára a forgatások alkalmával, hiszen semmilyen produkciónak nincs szüksége negatív reklámra (halálesetről vagy súlyos sérülésről szóló hírre) még megjelenés előtt. Az amerikai színészszakszervezet szabályzata nagyon pontosan rögzíti, ki mikor, hány órát dolgozhat, sok más technikai részlet mellett. Sokan emlékezhetnek arra, hogy 118 napig tartott az amerikai színészek sztrájkja, nem forgott sem film, sem sorozat: a színészek szervezete, a SAG-AFTRA és a nagy stúdiók végül 2023 novemberében megegyeztek egy három évre szóló kollektív szerződésben. De milyen extrém forgatási helyszínek voltak a múltban?

Extrém forgatási helyszínek: a Trader Horn alatt sokan betegedtem meg, ketten meghaltak
Extrém forgatási helyszínek: a Trader Horn alatt sokan betegedtek meg, ketten meghaltak 
Fotó: IMDb

Nem volt mindig precízen leírva, mit követelhet egy stúdió, és mit nem. Mára sokan elfelejtették, de volt egyszer - 1931-ben - egy Trader Horn kalandfilm W.S. Van Dyke rendezésében, Harry Carey és Edwina Booth főszereplésével. Ez az első fikciós film, amelyet Afrikában forgattak, korábban csak dokumentumfilm készült a kontinensen. A film Alfred Aloysius Horn kereskedő és kalandor azonos című könyvén alapul, és afrikai szafarikalandjait meséli el.

Trader Horn
Trader Horn
Fotó: IMDb

1931-ben a legjobb filmnek járó Oscar-díjra jelölték, de a sajtója nem volt igazán jó, hiszen halálesetek történtek a forgatás alatt, miközben a női főszereplő, Edwina Booth az afrikai forgatás alatt súlyosan megbetegedett. Valószínűleg maláriás lett, és ez karrierje végét jelentette - ezért később beperelte a Metro-Goldwyn-Mayert, az ügyet végül peren kívül rendezték.

Extrém forgatási helyszínek Afrikában

Az afrikai forgatás során a stáb tagjai közül sokan - köztük a rendező W.S. Van Dyke is - maláriát kapott. Volt olyan jelenet, ahol a főhős egy krokodiloktól hemzsegő folyó fölött átlibben egy inda segítségével: a karakter túlélte, de a stáb egyik afrikai tagja a forgatás során beleesett egy folyóba, egy krokodil széttépte, egy másik stábtagot pedig egy rátámadó orrszarvú ölt meg. Az orrszarvút amúgy filmre vették, és a jelenet bekerült a filmbe. Mindenféle rovarral is meg kellett küzdenie a stábbak, így halálos álomkórt terjesztő cecelegyekkel és sáskákkal is.

Trader Horn
Trader Horn
Fotó: IMDb

Más problémák is voltak a produkcióval: a hangstáb nem tudott jó minőségű munkát végezni, úgyhogy több párbeszédes jelenetet a kaliforniai Culver Cityben lévő MGM stúdióban vettek fel újra. Több állatos jelenetet Mexikóban forgattak ott állítólag az oroszlánokat kiéheztették, hogy látványosabban, gyorsabban támadjanak a különféle állatokra.

Trader Horn
A Trader Horn egyik plakátja 
Fotó: IMDb

A forgatáshoz használt állatokkal már nem lehet úgy bánni, mint régen: emlékezetes, hogy 2012-ben egy ló súlyos sérülése, majd halála miatt végleg leállította az HBO a Befutó (Luck) forgatását, így Dustin Hoffman sorozatát be sem tudták fejezni.

Voltak még extrém körülmények forgatásokon, a cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!