Mint írtuk, hosszas küzdelem után Nagy Zsolt Leo nyerte meg az idei Farm VIP-t, 13 millió forintot vihetett haza. „Nem szeretnék nagyképűnek látszani, de
ez az összeg nem fogja gyökeresen megváltoztatni az életemet, viszont biztonságérzetet ad.
A megtakarításaim közé teszem, és alkalomadtán, amikor szükségem lesz rá, előveszem. Jól jön majd, amikor új autót veszek vagy lakásfelújításba fogok. A Fidzsi-szigetekre és a Cook-szigetekre is szeretnék elutazni, és egymillióba kerül egy retúr repülőjegy. Valószínű, hogy erre is fogom költeni a fődíj egy részét” – nyilatkozta az utolsó adás után.
Nagy Zsolt Leo a döntőben Horváth Grétával csapott össze, amiről így beszélt: „Ez egy ilyen verseny, ahol nők és férfiak között nem tesznek különbséget. Jobban örültem volna, ha férfi vetélytársat kapok, mondjuk Pumped Gabót. Egy hölggyel szemben nyerni könnyebb volt számomra, mert a fizikai fölényem megmutatkozott. Ha őszinte akarok lenni, nem feltétlenül jó érzéssel nyertem meg a döntőt, miközben úgy gondolom, hogy a reality alatt végig jól teljesítettem. Hoztam azt, amit elvártam saját magamtól” – mondta az NLC-nek.