Meglepő indokkal jár terápiára Kádár L. Gellért, a Hunyadi sztárja

Vágólapra másolva!
Bár szombaton vetítette a TV2 a Hunyadi utolsó epizódját, vasárnap óta a Netflixen is elérhető a teljes sorozat a TV2 Play mellett. Sőt, a nagy sikernek köszönhetően most ismeri meg a közönség Ausztriában és Szlovéniában is, ahol szintén műsorra tűzték a produkciót. A sorozat színészei azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek, így Kádár L. Gellért is, aki most meglepő vallomást tett arról, miért van szüksége szakember segítségére.
Vágólapra másolva!

Kádár L. Gellért számára teljesen új élmény, hogy ismertté vált egész Magyarországon, sőt, már azon kívül is és rengeteg rajongója van a fiatal színésznek, akinek a Hunyadi volt az első filmes munkája. A hatalmas sikernek örvendő sorozat főszereplőjének azonban a mai napig akadnak gátlásai, hiszen Erdélyből származik, ezért igyekezett levetkőzni az ottani tájszólását, ami miatt szakember segítségét is kérte.

„Nem szeretném a magyarországiakat minősíteni, nem jobbak, nem rosszabbak, mint az erdélyiek, de mások. Az otthoniak kíváncsiak, lelkesek és sok tekintetben befogadóbbak. De ami a legfontosabb, több bennük az alázat. Még a hangokat is másképp képzik, valahol hátul, mélyen, mintha a gyomrukból jönne. Ez a kisebbségi lét folyománya lehet, hiszen akit sokáig elnyomtak, az félelemből beszél” – magyarázta Kádár L. Gellért, aki igyekezett a szerepe miatt is levetkőzni ezt a fajta tájszólását.

Részben ezért járok terápiára. A székely tájszólásomat pedig még a beszédtechnika-órákon levetkőztem. Mert ahol én felnőttem, Zabolán, még így beszélnek.

– idézi a Story az erdélyi színész gondolatait, aki arról is beszélt, milyen megható számára a közöség szeretete, amivel még most ismerkedik. Kádár L. Gellért igyekszik akkor is kedvesen fogadni az emberek közeledését, amikor épp rosszabb napja van, hiszen szerinte alázattal sokkal többre megy, mint arroganciával, amit a vele együtt dolgozó nemzetközi sztároktól is megtanult, akik mindig nagyon közvetlenek voltak vele és másokkal is.

Hunyadi (Kádár L. Gellért)
Fotó: NFI

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!