Molnár Andreára úgy tűnik, újra rátalált a szerelem. A táncművész néhány évvel ezelőtt vált el férjétől, Zsolttól, majd Szente Vajkkal alkotott egy párt, de ez a kapcsolat is szakítással végződött. Az eddigi információk szerint új párja nem más, mint Kárpáti Rebeka milliárdos exe, Lénárd András, akivel már egy közös nyaralásra is elutaztak együtt, azonban egyértelműen még nem vállalták fel a kapcsolatot.
Molnár Andrea azonban kellemetlen helyzetbe kerülhet a férfi miatt, ugyanis egy helyen dolgozik Lénárd exével, Kárpáti Rebekával: mind a ketten a Játékszín társulatát erősítik. Bár egyelőre nem nyilatkoztak a történtekről, a Játékszín köreiből kiszivárgott információk szerint a két színésznő igyekszik diszkréten és profin kezelni a helyzetet.
Azonban egy korábbi bejegyzés Kárpáti Rebeka közösségi oldalán mégis gyanút keltett, és ezek alapján mégsem viselheti túl jól az üzletember új kapcsolatának hírét, ha valóban igaz, hogy az alábbi bejegyzésben Molnár Andreának és Lénárd Andrásnak üzenhetett.
Van, aki megoldás helyett inkább másra vetíti ki a sötétséget, mert nem tudja elviselni a saját árnyékát. Van, aki folyamatosan bizonygatja az áldozat szerepét és a történetét, amivel hamisan vádol meg téged, mert fél, hogy kiderül, igazából ő követi el azt éppen. Van, aki annak ellenére is próbálja viselni utánad a levetett holmidat, hogy nyilvánvalóan nem illik rá. (...) Érdekes csavarokat tud dobni az élet. Az ilyen méltatlan játszmákhoz ne kapcsolódjunk. Inkább tegyünk valami jó, építő, szép dolgot – és egyenes gerinccel, mosolyogva hagyjuk hátra a lehúzó energiákat, és menjünk előre az utunkon
– olvasható az Instagram-oldalán.