Meghalt Mike Peters énekes

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A walesi rockzenekar, a The Alarm frontembere három évtizede rákbetegséggel küzdött.
Vágólapra másolva!

66 éves korában elhunyt Mike Peters, a The Alarm alapítója – írta a Variety. A The Alarm eleinte punkzenekarként indult 1977-ben, The Toilets néven, Mike Petersszel, majd a rockzenekar 1981-ben alakult, és hamar ismertté vált. A The Stand és a Sixty Eight Guns című dalaik előkelő helyre kerültek az Egyesült Királyság slágerlistáin.

Mike Peters 1984-ben

A banda a U2 előzenekaraként is fellépett, Peters pedig később Bob Dylannel és Bruce Springsteennel zenélt. Miután a zenekar 1991-ben feloszlott, szólóban adott ki zenét és lépett fel, majd 2000-ben újraalakította a bandát. 

NEW YORK, NY - JULY 06: Musician Mike Peters plays live on stage during Build Series to discuss the new film 'Man in the Camo Jacket' at Build Studio on July 6, 2017 in New York City.   Nicholas Hunt/Getty Images/AFP (Photo by Nicholas Hunt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
Fotó: NICHOLAS HUNT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Társalapítója volt a Love Hope Strength Foundationnek, 2011 és 2013 között a Big Country énekese is volt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!