Krausz Gábor és Mikes Anna románca a Dancing with the Stars színpadán bontakozott ki 2023-ban, ami nemcsak a nézők szívét rabolta el, de a győzelmet is meghozta számukra a versenyben. A show állandó szereplőjeként ismert Mikes Anna elhivatottan végzi munkáját, ugyanakkor nem tartja mindenkinek való hivatásnak a táncművészetet.
„Megvan a szépsége és az árnyoldala is. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az enyém egy sikertörténet lett, tehát én elölről kezdeném. Közben meg ez nem mindenkinek való, mert ehhez kell egy alkat, szerelem a tánc iránt. Ugyanis vannak nehézségei, és ezeket csak úgy lehet legyőzni, ha szívvel-lélekkel csinálod” – mondta a Civil Út podcastben.
Mikes Annának súlyos áldozatokat kellett hoznia a sikerért, s keményen küzdött azért, hogy a csúcsra juthasson. „A táncpartnerem, akivel a legsikeresebb voltam, Szentesen élt, én meg Budapesten. Ő egy nálam 10 évvel idősebb férfi, aki akkoriban a legjobb volt a mezőnyben. Én pedig a női vonalon voltam kiemelkedő, igaz, akkor még ifjúsági korosztályban versenyeztem. Nem is volt kérdés, összeállunk-e. Úgyhogy középiskolásként suli után három órát buszoztam. A buszon tanultam, ott végeztem el a feladataimat. Edzettünk, náluk kialakítottak nekem egy külön szobát. Ott aludtam, és másnap hajnal ötkor indultam vissza Budapestre. Ezt csak elvakultan lehet csinálni. Egy cél lebegett a szemem előtt: hogy a legjobb legyek. Nem hiányzott a bulizás, nem kávézgattam a barátnőkkel. Kávéházba huszonévesen ültem be először a barátokkal csak úgy. Nagyon furán is éreztem magam” – mesélte.
A kemény munka gyümölcse beérett, ugyanis sokszoros magyar bajnokká és világbajnoki harmadik helyezett versenytáncossá vált. 2020-ban szerepelt először a DWTS-ban, amit kezdetben nem akart elvállalni.
„Sokáig nem akartam vállalni, mert annyira kiteljesedtem a világomban, a versenytáncban, hogy nem éreztem szükségét. Megkaptam mindazt a sikert, figyelmet, amire korábban vágytam. Már megvolt a tánciskolám, nem kellett semmit felépítenem. Nagyon sokáig győzködtek, mire beadtam a derekam. Az akkori szerkesztő annyira hitelesnek tűnt, hogy a szívemre és az intuíciómra hallgattam, és végül belementem. Ez jó döntés volt” – idézte fel a kedves emléket.
Négy évadon át volt a Dancing with the Stars alapcsapatának tagja, ám 2024-ben Mikes Anna már nem tért vissza a műsorba – döntése sokakat meglepett. A közönség számára is ismert tény, hogy a tavalyi évadban párja, Krausz Gábor volt felesége, Tóth Gabi is versenyzett, ezért a táncosnő úgy döntött, a családi békét fontosabbnak tartja, mint egy újabb televíziós szereplést. Most azt is elmondta, hogyan utasította vissza a felkérést.
"Ez egy egyértelmű nem volt a részemről, most hagyjuk, milyen okoknál fogva..." – fogalmazott sejtelmesen Anna, majd arra is kitért, visszatérne-e a DWTS-ba.
Ki tudja, addig annyi víz lefolyik le a Dunán... úgyhogy ezt egyelőre nem tudom–
mondta a táncpedagógus, aki talán visszatér a TV2 műsorába.