Az eddigi legnehezebb produkciójával lép a színpadra A Nagy Duett népszerű párosa

Vágólapra másolva!
Ma folytatódik a TV2 elképesztő népszerűségnek örvendő showműsora, A Nagy Duett, melyet két héttel meg is hosszabbított a csatorna az eredeti tervektől eltérően. Az izgalmak egyre fokozódnak a versenyzők számára is, most Aurelio beszélt arról, hogyan éli meg, hogy ilyen messzire jutott Nótár Mary oldalán a versenyben.
Vágólapra másolva!

Nem volt egyszerű az elmúlt hét Aurelio számára, hiszen elmondása szerint egyébként is nagyon izgulós a színpadon, és most minden eddiginél nehezebb produkcióval készültek a következő Nagy Duettre. Ráadásul pénteken a főpróbára tartva felgyulladt az általa vezetett személygépkocsi, melyről kiderült, hogy nem is az ő tulajdonában van, így kérdéses volt az is, hogyan jut fel a fővárosba. Most úgy tűnik, hogy ezeken a nehézségeken már túl van, azonban ma újra le kell küzdenie a lámpalázát és a lehető legjobb teljesítményt nyújtania Nótár Mary oldalán, hiszen már nagyon közel a cél számukra, hogy ott legyenek a döntőben május 11-én.

Nótár Mary és Aurelio
Nótár Mary és Aurelio 
Fotó: TV2 Sajtószoba

Itt olyan előnyben vagyok, hogy nem egyedül küzdök, hanem Mary-vel, ketten azért könnyebb. A Farmot nagyon taktikusan csináltam, ezt pedig teljes mértékben alázattal.

Amit a Farmon a termeléseknél nem mindig vettem teljesen komolyan, azt itt az éneklésnél és a táncnál nagyon komolyan veszem. Egész nap gyakorlok, remélem, hogy meglesz a gyümölcse, ma is elénekeltem már legalább négyszer a dalt, amit elő fogunk adni” – hasonlította össze Aurelio a Farm VIP-ben nyújtott teljesítményét a mostanival, ugyanis mindkét műsorban teljesen más arcát mutatja az egykori valóságshow-szereplő.

Aurelio tisztában van azzal, hogy bár nagyon szeretne a döntőbe jutni Nótár Maryvel, de belátja, hogy a hangi adottságait nézve, ez nem biztos, hogy sikerül, ettől függetlenül nem adja fel. Elmondása szerint minden energiáját és szabadidejét beleadja a felkészülésbe, de emellett hároméves kislányát sem hanyagolja el, ezért nem egyszerű beosztani az idejét. Családjának és párjának nagyon hálás, hiszen mindenki támogatja, segít azért, hogy koncentrálhasson a felkészülésre, viszont a héten nagyon nehéz feladadttal néz szembe.

Annyit azért elmondhatok, hogy ezen a héten egy nagyon nehéz számunk lesz, be is vagyok tojva rendesen...

Amikor eljön a péntek, akkor már egyre idegesebb vagyok. Mindig, mikor mondom Mary-nek, hogy szerintem most nem fogok izgulni, már csak nevet, tudja, hogy vasárnap úgyis remegni fogok” – zárta a Borsnak Aurelio, aki többet nem árult el a különleges produkcióról, amit ma este láthatnak a nézők a TV2 műsorán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!