Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMagam sem akarom elhinni, mégis igaz: hatvan évvel ezelőtt szerepeltem először a tévében! A Ki mit tud? című akkori hangos sikerű sorozat döntőjében egy öttagú társulatban olyan nagyszerű társakkal léptem fel, mint a Kossuth-díjas, csodálatos Pogány Judit. Az egyetemi éveimben az Iskolatelevízióban és a Sportosztályon dolgoztam végigjárva a szamárlétrát: voltam ügyelő, asszisztens, szerkesztő-gyakornok
– emlékezett Rózsa György.

Fotó: Nemzeti Sport/Czerkl Gábor
Mivel akkor én írtam az első hazai televíziós témájú szakdolgozatot, az ELTE után azonnal felvettek a Magyar Televízió gyermekosztályára. Azóta, a hat évtized alatt éppen hatvan sorozat elkészítésében vehettem részt szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként, forgatókönyvíróként, producerként. Remélem, néhányra még emlékeznek a nézők, és jó szórakozást jelentett nekik a LEG...LEG...LEG..., a Zsákbamacska, a TOP-SHOW , az Idesüss!, a Csepű, lapu, gongyola vagy a Kapcsoltam
– tette hozzá a műsorvezető.

Fotó: MTI/Zih Zsolt
De mennyi időt tölt a lányával és unokájával?
Amennyit csak ők szeretnék. Emlékszem, édesanyám és édesapám is örökös rajthelyzetben várták, mikor szólítja őket az unokájuk, a mi Csilla lányunk, és már ugrottak is. Egyre jobban értem őket, mert nekem is a legnagyobb örömöt jelenti, ha úgy érzem, az unokámnak vagy a lányomnak szüksége van rám
– mesélte.
Most, hogy közelebb költöztem hozzájuk, és nagyon megszerették az új, Duna-parti, nagy teraszos lakásomat, még szívesebben jönnek hozzám. Ádám ide-oda cikázik a szobák között és a teraszon, bújócskázunk, bohóckodunk, összebújunk mesélésekkor, vagy lemegyünk a közeli játszótérre. Persze, a mamája mindig velünk jön, ugyanis nem tudnak meglenni egymás nélkül. Én meg, mint rajongva-bolond nagyapa, boldogan nézem életem folytatóit
– jegyezte meg.
Ha ők nem érnek rá, nagyokat csavargok kedvenc helyeimen, a budai hegyekben, ahová sok egykori családi kirándulásunk emléke vonz, vagy a Városligetben, ahol sráckoromban annyit koriztunk és fociztunk, vagy a Margitszigeten, ahol bizony sok lánynak vallottam szerelmet ifjan, vagy a budai Várban, ahol annak idején oly büszkén sétáltunk a feleségemmel, Évával és a kislányunkkal
– mesélte.

Fotó: Polyák Attila - Origo
Természetesen a barátaimmal is szinte naponta találkozunk – együtt ebédelünk vagy vacsorázunk kedvenc helyeinken, és minden évben elmegyünk egy-két közös túrára. Májusban például Olaszországba és Szlovéniába indulunk: Verona, a tengerparti Cinque Terre, Pisa, Firenze és a Bledi-tó vidéke vár ránk. Szeptemberben Erdélybe készülünk. Ez az én kívánságom volt, mivel anyai ágon nevezetes erdélyi család, az Inczédy-ek leszármazottja vagyok. Biztosan felkeressük például a híres kolozsvári kollégiumot, amelynek igazgatója volt az egyik ősöm, Alvinc falujában pedig megnézzük az Inczédy-kastélyt
– tette hozzá.
Addig is folytatom az újabb könyvem írását. A címe sokat elárul róla: TÉVÉ! TÉVÉ! Egy álom bűvöletében. Egy 10 éves kisfiú első látásra elvarázsolódik az akkor új találmánytól, a ’varázsdoboztól’, és elhatározza, hogy ő bizony belekerül valahogyan. Erről a gyötrelmes-gyönyörű útról szól a történet
– mesélte az Origónak Rózsa György.