A Nagy Duett döntőse, Aurelio: Eljátszottam már a gondolattal, hogy rapper leszek

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hamarosan eldől, ki lesz az év legnépszerűbb duettpárja! Vasárnap este fináléjához ér a TV2 show-műsora, A Nagy Duett. A döntőben három páros lép színpadra, hogy utoljára mindent beleadva küzdjenek a győzelemért. Aurelio az Origónak mesélt partneréről, Nótár Maryről és jövőbeli terveiről is.
Vágólapra másolva!

Hét év kihagyás után idén tavaszal ismét a képernyőre került a TV2 egyik legnézettebb műsora, A Nagy Duett. A műsorvezetők Liptai Claudia és Till Attila, míg a zsűriben Kasza Tibi mellett Szabó Zsófi, Hajós András és Horváth Tamás foglalnak helyet. A show március 16-án indult, és eredetileg hét részesre tervezték, de a nagy nézettségi sikerre való tekintettel kilenc részes lett, így a döntőre május 11-én kerül sor. Érdekesség, hogy a műsorban először szerepel négytagú zsűri. A háttérműsorban Iszak Eszter helyett Lissák Laura vezeti a műsort az utolsó két adásban, ugyanis a modell valószínűleg más elfoglaltsága miatt nem tudta tovább vállalni a feladatot. A műsorban tíz pár mérte össze énektudását: Nagy Feró és Molnár Anikó; Pető Brúnó és Sydney van den Bosch; Nótár Mary és Aurelio; Mihályfi Luca és Hegyes Berci; L.L. Junior és Szorcsik Viki; Sári Évi és Schmuck Andor; Stohl András és Geszler Dorottya; Radics Gigi és Visváder Tamás; Dér Heni és Gáspár Győző valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence.

A Nagy Duett, NagyDuett, Nagy Duett 2025, NagyDuett2025, TV2, TV2 szórakoztató showműsor, tévé, TV,
A Nagy Duett 2025-ös évadának versenyzői és műsorvezetői
Fotó: Polyák Attila - Origo

A Nagy Duett döntősei

Az elődöntőt múlthét vasárnap tartották, ahol a következő párosok jutottak a döntőbe:

  • Mihályfi Luca és Hegyes Berci
  • Brasch Bence és Lékai-Kiss Ramóna
  • Nótár Mary és Aurelio

Nótár Mary és Aurelio

Nótár Mary és Aurelio párosa A Nagy Duett egyik legszórakoztatóbb duója a nézők szerint. Míg Nótár Mary a mulatós zene egyik legismertebb előadójaként hozta a szakmai profizmust, addig Aurelio, az egykori valóságshow-szereplő elsősorban szórakoztató személyiségével és lelkesedésével nyerte el a közönség szeretetét és bizalmát. Aurelio már a műsor elején hangsúlyozta, hogy nem szeretné cserben hagyni partnerét, és mindent megtesz a sikerért. Bár énektudása korlátozott volt, elkötelezettsége és színpadi jelenléte kompenzálta a technikai hiányosságokat. Az énekesnő elismerte, hogy Aurelio hozzáállása és fejlődése meglepte őt, örömmel dolgozott vele együtt. 

A páros több emlékezetes produkcióval örvendeztette meg a nézőket. Egyik legkiemelkedőbb előadásuk Zámbó Jimmy Még nem veszíthetek című dalának feldolgozása volt. Bár Aurelio ebben a produkcióban elfelejtette a dalszöveget, és láthatóan megviselte a baki, a közönség és a zsűri támogatása segítette őket a továbbjutásban. 

Aurelio és Nótár Mary hétről hétre javuló teljesítményükkel és szórakoztató előadásaikkal a döntőbe jutottak. A páros a műsor során szoros barátságot alakított ki, és a verseny után is tervezik az együttműködés folytatását. Nótár Mary elárulta, hogy közös projektben gondolkodnak, és Aurelio rapkarrierjének beindítását is fontolgatják, mivel a rap műfajban tehetségesnek bizonyult. 

Aurelio az Origónak nyilatkozott a döntőbe jutás után. Az egykori valóságshow-szereplő nem titkolta, mennyire hálás a közönség támogatásáért, és hogy mekkora öröm számára a fináléba kerülni. „Nehéz szavakba önteni, nagyon boldog és izgatott vagyok. Végtelenül hálás vagyok az embereknek, hogy itt lehetünk a döntőben. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki szavazott rám! Nagyon megérintés hálás vagyok ezért az egészért” – kezdte lapunknak.

A műsorban nyújtott produkciói mellett a közönséget gyakran a humorával is szórakoztatta. Saját énekhangját is öniróniával értékelte. 

Én minden reggel hallom azt a csodás hangomat, és mindig elkápráztat, ahogyan énekelek – természetesen csak ironikusan mondom

 – mondta nevetve, majd hozzátette, hogy bár nem számított döntős helyezésre, optimistán tekintett a versenyre. „Egy erős középmezőnyt belőttem magamnak. Úgy álltam hozzá, hogy a döntőig meg sem állunk Maryvel, de az izgatottságom miatt úgy gondoltam, nem fogunk sokáig bent maradni”–mesélte.

Aurelio külön kiemelte, milyen jó kapcsolatot ápol duettpartnerével, Nótár Maryvel. „Ő az első partnerem, akivel még össze sem vesztem. Nagyon jól kijövünk egymással. 

Ki merem jelenteni, hogy igaz barátok is lettünk.

 Nótár Mary a főnök, én pedig úgymond a beosztottja” – fogalmazott.

Bár a jövő még bizonytalan, Aurelio nem zárja ki, hogy a jövőben zenei pályára lép. „Megfogadtam Hajós András tanácsát, Mary is mondta, hogy érdemes lenne foglalkozni ezzel. Ha lesz producerem, valószínűleg ő lesz az. 

Eljátszottam már a gondolattal, hogy rapper leszek.

 Közreműködők is lennének, mint Pető Brúnó vagy Dopeman, de először szólóban próbálnám ki magam”–árulta el az Origónak.

Ami pedig a döntőt illeti – Aurelio már most tudja, hogyan ünnepelne.„Ha megnyernénk a műsort, akkor szaltóznék a színpadon – amit igazából nem is tudok – beugranék a közönségbe, mindent csinálnék, amit csak el lehet képzelni, mert annyira boldog lennék”–zárta gondolatait.

Nótár Mary és Aurelio
Fotó: TV2

Mihályfi Luca és Hegyes Berci

Mihályfi Luca és Hegyes Berci párosa a 2025-ös A Nagy Duett egyik legkiemelkedőbb és legkedveltebb párosa volt. Az énekesnő és a táncművész a Dancing with the Stars műsor alatt szerettek egymásba, most pedig újabb kihívás elé néztek, ezúttal az éneklésben kellett bizonyítaniuk. Hegyes Berci, kezdetben fél ebben a műfajban megmutatni magát, különösen párja, Mihályfi Luca előtt, aki tapasztalt énekesnő. Korábban elmondta, hogy inkább az ország előtt énekel, mintsem Mihályfi Luca előtt, mivel tisztában van párja szakmai tudásával. 

Azonban a műsor során fokozatosan leküzdötte félelmeit, és egyre magabiztosabban állt színpadra. Az énekesnő támogató hozzáállása és közös munkájuk eredményeként Hegyes Berci énekteljesítménye hétről hétre javult, amit a nézők is díjaztak. 

 Az egyik legkiemelkedőbb előadásuk a Fekete Vonat A város másik oldalán című dalának feldolgozása volt, amelyben a táncos rapbetétje különösen nagy sikert aratott. A zsűri és a közönség is állva tapsolt a produkció végén. 

A páros hétről hétre javuló teljesítményével és szórakoztató előadásaival a döntőbe jutott. Kapcsolatuk és közös munkájuk során kialakult összhangjuk példaértékű volt a műsorban. A verseny során szerzett tapasztalataikat és sikereiket a jövőben is szeretnék kamatoztatni, és közös projekteken dolgozni.

Mihályfi Luca és Hegyes Berci
Fotó: TV2

Brasch Bence és Lékai-Kiss Ramóna

Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence párosa a műsor egyik nagy meglepetése volt. Már az első élő adásban megmutatta, hogy nemcsak színészi tehetségükkel, hanem énektudásukkal is képesek lenyűgözni a közönséget. Első produkciójuk során a zsűri és a nézők egyaránt elismerően nyilatkoztak róluk. A műsorvezetők és a zsűri tagjai is kiemelték, hogy a műsorvezető-színésznő és az énekes-színész nemcsak szórakoztatóak, hanem technikailag is erősek.

Egyik legemlékezetesebb előadásuk a Barátok közt című sorozat főcímdala volt, amely különösen közel állt Lékai-Kiss Ramóna szívéhez, hiszen ő alakította Szentmihályi Zsófia szerepét a sorozatban. A produkció hatalmas sikert aratott, és a közönség vastapssal jutalmazta őket. Az elődöntő során különösen izgalmas pillanatok következtek. Brasch Bence színházi előadása miatt késve érkezett a stúdióba, és a páros szinte az utolsó pillanatban tudott színpadra lépni. A TV2 műsorvezetője elmondta, hogy az egész napos várakozás és izgalom után Brasch Bence megérkezése után mindössze nyolc percük volt átöltözni és felkészülni a fellépésre. A produkciójuk így is sikeres volt, és továbbjutottak a döntőbe.

Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!