A TV2 sztárja ijesztő tünetekről számolt be - mi történhetett vele?

Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra egykori szereplője ijesztő üzenetet osztott meg követőivel – nem tudni, mi állhat a háttérben. A TV2 sztárja olyan tünetekről számolt be, amelyekkel már korábban is küzdött.
Vágólapra másolva!

Oláh Orsi a Házasság első látásra című párkereső reality második évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. A TV2 sztárja a műsorban Széplaki Zoltán tűzoltóval kötött házasságot, ám kapcsolatuk hamar megromlott, végül a válás mellett döntöttek. Erről nyilatkozott bővebben az Origónak, amit itt elolvashat. 

A TV2 sztárja
A TV2 sztárja, Oláh Orsi

A TV2 sztárja rosszul lett

Oláh Orsi a közösségi oldalán osztotta meg nemrég, hogy az elmúlt napokat nagyon nehezen viselte, ugyanis szorongott és szédült is.

„Esküszöm megőrülök! 1,5 napja szédülök, mint az atom. 

Én nem tudom, hogy mi jön vagy megy, de a pánikos szorongás egész nap rajtam volt

 – írta az Instagram-sztorijában. 

Bár a konkrét okokról nem nyilatkozott, korábbi posztjaiból kiderült, hogy a TV2 sztárja már korábban is küzdött pánikrohamokkal és szorongással. Egy korábbi Instagram-bejegyzésében például megosztotta, hogy hosszú idő után újra pánikrohamot élt át. A közelmúltban magánéleti változások is történtek az életében. Bár márciusban arról számolt be, hogy új párra talált, áprilisi Instagram-bejegyzései alapján sokan arra következtettek, hogy a kapcsolat véget ért.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!