Feltámadt a tévétörténet legismertebb sorozatgyilkosa, Dexter

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Dextert nem hagyják nyugodtan pihenni, visszahozzák a sírból. Július 11-én jön a Dexter: Feltámadás, melyhez van egy előzetes, amelyen kaján vigyorral olvasgatja a lapban a főhős a saját halálhírét.
Vágólapra másolva!

A Dexter eredetileg 2006 és 2013 között futott, a főszereplőt az a Michael C. Hall alakította, akit korábban a sorozatrajongók már megszerethettek a Sírhant művekben. Itt értelemszerűen egy egészen más karaktert kapott, egy szociopata sorozatgyilkost alakított, akit azonban a készítők megpróbáltak szerethetővé tenni azzal, hogy kizárólag aljas gonosztevőket, gyilkosokat ölt meg aprólékos műgonddal – olyanokat, akiket nem ért utol a törvény, akik vígan éltek tovább, holott életfogytiglan börtönben kellett volna rohadniuk.

dexter
Dexter az 1. évad 1. részében 

A sorozat 56 tévés díjat nyert összesen, köztük négy Emmyt, és 8,6 ponton áll az IMDb-n, ami egészen kiváló. Ezzel együtt sikerült a készítőknek elrontani a végét, a 8. évad és a sorozat utolsó részét csak 4,8-ra pontozták a tévézők. Ennyi év után már aligha spolier, de minden afelé mutatott, hogy Dexter meghal, mert meg kell halnia egy halálról szóló sorozat végén, de a csatorna vezetői kérésére életben hagyták a karaktert. Mint később bevallották, épp azért, hogy lehessen folytatni a sztorit Michael C. Hall-lal.

Dexter az eredeti sorozat utolsó részében 

A színésznek is kellettek új impulzusok, a nézőknek is más néznivalók, mindenesetre egy egészen más képi világgal 2021-ben visszatért a sorozatgyilkos, a Dexter: Új vér (eredeti cím: Dexter: New Blood) című 10 részes szériában. Vállalta a munkát Michael C. Hall és Jennifer Carpenter (utóbbi karaktere már nem fizikai valóságában bukkant fel), szerepelt még benne Jack Alcott, Julia Jones, Johnny Sequoyah, Alano Miller és Clancy Brown. A történet tíz évvel az eredeti sorozat fináléja eseményei után játszódott, és a napfényes, hangulatos, kellemes Miami-hátteret felcserélték fagyos, havas erdőségre.

Dexter: Eredendő bűn

Egy előzménysorozat 2024-ből. A Paramount+ adatai szerint rekordot ért el a premierje, 2,1 millióan nézték meg a nyitóepizódot, ezzel a Showtime legjobb streamingpremierje lett. A sorozat, amely showrunnere és executive producere Clyde Phillips, a közösségi médiában is felkapott lett. A Showtime esetében a korábbi rekordot a Yellowjackets 2. évadja tartotta.

Patrick Gibson, Dexter: Original Sin c. sorozat
Patrick Gibson, Dexter: Original Sin c. sorozat
Fotó: Showtime

A Dexter: Original Sin egy előzménysorozat, amely Dextert (Patrick Gibson) követi 1991-ben Miamiban, amint diákból bosszúálló sorozatgyilkossá válik. A cselekményt az eredeti Dexter sztárja, Michael C. Hall narrrálja.

„Amikor vérszomjas késztetéseit már nem tudja tovább figyelmen kívül hagyni, Dexternek meg kell tanulnia, hogyan irányítsa belső sötétségét. Apja, Harry (Christian Slater) útmutatásával egy olyan kódexet fogad el, amelynek célja, hogy segítsen neki megtalálni és megölni azokat az embereket, akik megérdemlik, hogy eltűnjenek a társadalomból. Ez különös kihívást jelent az ifjú Dexter számára, amikor törvényszéki gyakornoki munkát kezd a Miami Rendőrségen” – állt a leírásban. A sorozatban Gibson és Slater mellett Molly Brown, James Martinez, Christina Milian, Alex Shimizu, Reno Wilson, Sarah Michelle Gellar és Patrick Dempsey is szerepel.

Dexter: Feltámadás

És 2025-ben már itt is a Dexter: Feltámadás, a legújabb folytatás, Clyde Phillips a kreátora. Időben ez a New Blood folytatása, Michael C. Hall visszaveszi Dexter Morgan szerepét, olyan sztárok mellett, mint Peter Dinklage, David Zayas, Jack Alcott, James Remar, Uma Thurman, Ntare Mwine, Kadia Saraf, Dominic Fumusa és Emilia Suárez. A premier is ismert pár napja: július 11.

A történetben Dexter (akit lelőttek, de kórházba került és felépült) New Yorkba utazik Harrison nyomait kutatva, miközben Batista is fontos szerepet kap. Itt lehet megnézni a teasert, amelyben a főhős olyan lapot olvasgat, amelyben ott a saját halálhíre:

Itt olvashat többet a sorozatról.

Michael C. Hall munkásságáról itt talál több információt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!