Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huGáspár Győző és testvére, Gáspár Zsolt kapcsolata hosszú évek óta hullámzó, de az utóbbi hónapokban a családi viszály a nyilvánosság előtt is kiéleződött. A testvérháború középpontjában egy ingatlanvita áll, amelyről mindkét fél eltérően nyilatkozik – nemcsak kamerák előtt, de immár jogi úton is. A konfliktus kiindulópontja egy Nógrád megyei telek, amely Gáspár Győző állítása szerint eredetileg lánya, Gáspár Evelin nevén volt, ám Gáspár Zsolt eladta azt, így a család elveszítette otthonát. Később a telek Zsolt lányának nevére került, amit a showman családja értetlenül fogadott.

„Nem szégyelled magadat? Könyörögtem neked, hogy add vissza a telket, de nem adtad. Ez a telek nem nekem kell, hanem a lányomnak kell!” – fakadt ki Győző Hajdú Péter műsorában, a Beköltözve Hajdú Péterhez adásában. A feszültség ott újabb csúcspontra ért, amikor kiderült: Gáspár Zsolt hivatalos levélben kérte a műsor készítőit, hogy hozzák nyilvánosságra Győző mentális betegségeit – amit végül a showman engedélyével fel is olvastak, adásba is került. Sőt, Gáspár Győző azt is elárulta Hajú Péternek, hogy állítólag testvére az unokatestvérét vette el.
Hajdú Pétert kiosztotta
Gáspár Zsolt dühös lett és sérelmezte, hogy a hívást titokban rögzítették, ráadásul adásba is került. „Kezdjük az egészet Hajdú Pétertől, aki felhív, és nem mondja el, hogy a testvérem ott ül mellette, hogy forognak a kamerák, és ez a kihangosított hívás rögzítésre kerül. Győző kikapja a telefont a kezéből, és így tudom meg, hogy ez egy forgatás. Hát milyen műsorkészítői, riporteri etika ez, kérem szépen?!
Győzőt nem én neveztem betegnek és bolondnak, hanem ő maga – számos műsorban és interjúban beszélt bipoláris zavaráról, öngyilkossági kísérleteiről és gyógyszerfüggőségéről
– fogalmazott Zsolti, aki ezzel próbálta cáfolni testvére rá vonatkozó vádjait.– fakadt ki Zsolt, akinek végül kérésére minden egyes megszólalását kisípolták az adásban.
A showman testvére azt is elárulta, hogy párja tényleg az unokatestvére-e.
Gyermekeim édesanyja magyarországi roma származású nő, akivel semmilyen vérségi kapcsolatban nem állok!
Az, hogy a nejem szlovák, az a Győzike Show részeként lett kitalálva, mi pedig húsz éve eljátszottuk mindezt. A ’szlovák feleségem’ egy helyi statiszta volt, akivel sem előtte, sem utána nem találkoztunk többet. Egyébként itt jegyezném meg, hogy hasonlóan fiktív volt Győzőék ’válása’ is”– hangsúlyozta.
Gáspár Zsolt szerint Gáspár Győző hazudott a telekről
A telek körüli vita kapcsán Gáspár Zsolt állítja: semmilyen hivatalos per nincs folyamatban az ingatlannal kapcsolatban, és ő hajlandó volt egyeztetni Győző ügyvédjével. Szerinte testvére csak a médián keresztül akar botrányt generálni, valós megoldási szándék nélkül.
Győző valójában senkinek sem akarja eladni a házát, ez mind csak a show része.
Ezt a házat 30 éve a szüleink építették nekünk, és azóta én és a testvérem is itt élünk a családjainkkal. Győző ügyvédjével egyeztettem a helyzet megoldásának lehetőségeiről, és ő is megerősítette: semmilyen per nincs folyamatban az ingatlannal kapcsolatban!”– mesélte a Story.hu-nak.
A családi viszályban Demcsák Zsuzsa neve is felmerült, aki Győző szerint „falazott” Zsoltinak. A műsorvezetőt a showman keményen bírálta, ami után Zsolti a lapon keresztül nyilvánosan kért bocsánatot Zsuzsától testvére nevében.